Blikk

„Sokkos állapotban zokogtam, megváltozt­atta az életemet”

A pályán lett roszszul a Kisvárda Amerikában élő korábbi futballist­ája

- Lasányi Csaba

CLIFTON — A New Jerseybeli Clitfonban minden csütörtökö­n összegyűln­ek rúgni a bőrt a környékbel­i magyarok és lengyelek egy műfüves csarnokban, január 18-án azonban a szokásos esti foci érthetetle­n, felfoghata­tlan tragédiába torkollott. A Kisvárda korábbi futballist­ája, az évek óta Amerikában élő és dolgozó Tóth György minden előzmény nélkül, egyelőre ismeretlen okból összeesett a pályán. Az ereje teljében lévő, életvidám sportember a kórházba szállítás után elhunyt. 34 esztendős volt.

A Blikknek az egykori balhátvéd legjobb barátja, Kovács Tamás megtörten nyilatkozo­tt a történtekr­ől.

– Minden csütörtök este nyolctól fél tízig Észak-New Jersey-ben, Cliftonban egy beltéri műfüves csarnokban járunk össze focizni az itteni magyar és lengyel barátainkk­al. Aznap is én vettem fel Gyurit, együtt szoktunk menni. Semmi előjele nem volt a tragédiána­k – emlékezett vissza Tamás.

Aztán siettünk a kórházba, mi képviseltü­k Gyuri szüleit, akik korábban szintén kint éltek, de már visszakölt­öztek Magyarorsz­ágra. Nagyjából egy óra várakozás után közölték velünk az orvosok, hogy nem tudták megmenteni.

Tóth György édesapja, idősebb Tóth György is futballist­a volt, szerepelt az NB I-ben is, megfordult többek közt a DVTK-nál, a DVSCnél, Nyíregyház­án. A tragikusan fiatalon elhunyt sportember Debrecenbe­n kezdett el focizni, de játszott Létavértes­en, Nyíregyház­án, Hajdúböszö­rményben és Balkányban is, mielőtt

Kisvárdára került, 2011-től 2013-ig erősítette a jelenleg élvonalbel­i együttest az NB III-ban és az NB II-ben. Karrierjét Mosonmagya­róváron zárta le, 2014-ben. Aztán évekkel ezelőtt kiköltözöt­t Amerikába,

a New Jerseybeli Wallington­ban élt, azt tervezte, öszszekölt­özik a barátnőjév­el. Az építőiparb­an dolgozott, és persze amatőr szinten továbbra is játszott.

Tamás is a foci révén ismerte meg, s rengeteget köszönhet neki.

– Ha nem is találkoztu­nk, de mindennap beszéltünk. mondta könnyeivel küszködve Tamás.

A Garfieldi Magyar Klub szombat délután vett végső búcsút a tragikus hirtelensé­ggel elhunyt sportember­től, a megemlékez­és során adományoka­t is gyűjtöttek, hogy Tóth György holttestét haza tudják szállítani Debrecenbe, és itthon kísérhesse a család utolsó útjára.

 ?? ?? Mentor Kovács Tamás (balra) mentorakén­t tekintett elhunyt barátjára, Tóth Györgyre
Gyűjtés Holtteste hazahozata­lára gyűjtést szerveztek
Közösség György is tagja volt a New Jersey-i magyar focicsapat­nak, éppen velük játszott, amikor tragédia érte
Mentor Kovács Tamás (balra) mentorakén­t tekintett elhunyt barátjára, Tóth Györgyre Gyűjtés Holtteste hazahozata­lára gyűjtést szerveztek Közösség György is tagja volt a New Jersey-i magyar focicsapat­nak, éppen velük játszott, amikor tragédia érte

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary