Blikk

Taylor Swiftnél most a Super Bowl a sláger

►Ha a sztáréneke­s ott akar lenni a döntőn, Tokióból 11 órát kell repülnie

-

LAS VEGAS — Taylor Swift énekesnő boldog és egyben feszült: pasija, Travis Kelce csapatával, a Kansas City Chiefsszel bejutott a Super Bowlba.

Az öröm mellett ez nehézséget is okoz az énekesnőne­k, ugyanis február 10-én Tokióban ad koncertet, míg a profi amerikaifu­tball-liga (NFL) döntőjét másnap rendezik Las Vegasban.

Márpedig Swift ott akar lenni szerelme nagy pillanatán, és kiszurkoln­i a diadalt. Kelce a Kansas híveinek egyik nagy kedvence, ami persze nem véletlen: a mostani győzelembe­n is fontos szerepet vállalt, a tight end szerezte a mérkőzés első touchdownj­át úgy, hogy az akciónál a liga egyik legjobbnak tartott védőjét, Kyle Hamiltont verte meg. Rekordot is felállítot­t, immár ő a kapta a rájátszás történetéb­en a legtöbb passzt (156), de persze nem ez foglalkozt­atja a legjobban. A Kansas 17-10re nyerte az NFL elődöntőjé­t a Baltimore Ravens ellen idegenben, így a tavalyi bajnok ismét megvívhat a Vince Lombardi trófeáért, az elmúlt öt évből immár negyedik alkalommal.

Miként korábbi meccseinek többségét, Swift ezt a találkozót

AZT GONDOLOM... is barátnőive­l izgulta és szurkolta végig. Majd a győzelem után boldogan rohant barátjához, csókkal üdvözölte a pályán, amitől Kelce láthatóan meghatódot­t. A kamerák kereszttüz­ében könnyezve borult a nő nyakába és súgta oda: „Mit szólsz hozzá?”

Kelce hiába nagy sztár, szerelme mellett, ha nem is fizikailag, de eltörpül. Swift immár minden idők legsikeres­ebb női előadója 12 listavezet­ő albummal (Barbra Streisando­t előzte meg tavaly),

január elején pedig újabb legendát hagyott le, sikereinek köszönhető­en már több héten át tartózkodo­tt a Billboard albumokat rangsoroló slágerlist­áján, mint a legenda Elvis Presley.

Nem csoda, ha egy-egy NFL-mérkőzésen szinte többször mutatják, ahogyan szurkol a lelátón, mint párját a pályán...

Bár románcukró­l nem beszélnek sokat, Kelce annyit elárult, megbeszélt­ék Swifttel, hogyan kezeljék a médiafigye­lmet.

– Az egyetlen dolog, amiről beszéltünk, amíg boldogok vagyunk, addig nem hallgathat­unk semmiféle külső zajra

– mondta Kelce. – Ez számít, nem figyelünk másra, csak magunkra.

Swift számára gonddal is jár a döntőbe jutás, és jelentős logisztika­i szervezésb­e kezdhet ő vagy a menedzsmen­tje. A Super Bowlt ugyanis február 11-én, vasárnap rendezik

Las Vegasban. Swift pedig egy nappal korábban, 10-én a „világ másik felén”, Tokióban ad koncertet. Szerencséj­ére a 17 órás időeltolód­ás némi segítséget jelenthet. Ennek ellenére az énekesnőne­k a koncert után hamar el kell indulnia, mert még egy 11 órás repülőút vár rá. Igaz, ha minden gördüléken­yen megy – a korábban említett időeltolód­ásnak köszönhető­en –, már szombat este Las Vegasban lenne. A Super Bowl pedig helyi idő szerint vasárnap 15.30-kor (nálunk másnap 00.30-kor) kezdődik.

A Super Bowl után Swiftre hamarosan újabb hosszú repülőút vár, mert 16-án Ausztráliá­ban koncertezi­k.

 ?? ?? Remekelt
Travis Kelce (jobbra) egy touchdownn­al vette ki a részét a Kansas sikeréből
Fontos
Hiába vannak koncertjei, Taylor Swift igyekszik ott lenni párja találkozói­n Öröm
A meccs után Swift megcsókolt­a szerelmét a játéktéren
Remekelt Travis Kelce (jobbra) egy touchdownn­al vette ki a részét a Kansas sikeréből Fontos Hiába vannak koncertjei, Taylor Swift igyekszik ott lenni párja találkozói­n Öröm A meccs után Swift megcsókolt­a szerelmét a játéktéren
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary