Bízom abban, egy nap felnövök a feladathoz
►Amikor csak lehet, a stúdióban ül majd, hogy minél előbb kitanulja a szakmát
BUDAPEST — Tudja, hogy nagy ugrás lesz: időjárás-jelentőből híradós lett az ATV-nél a néhai Gesztesi Károly fia, Máté. A tévés óvja a magánéletét, így az édesapjára vonatkozó kérdésekre nem válaszolt, ám az új feladattal kapcsolatos gondolatait megosztotta a Blikk-kel. – Ön jelezte, hogy érdekelné a feladat, hiszen évekkel ezelőtt egy interjúban arról beszélt, hogy az időjárás-jelentés amolyan ugródeszka.
– Nem volt ilyen ambícióm. Nekem a filmírás a fő irány, az pedig, hogy heti egyszer bementem időjárást jelenteni az ATV-be, egy izgalmas színfolt volt az életemben, de nem terveztem ennél többet, már csak azért sem, mert nem vagyok egy szereplő alkat. A híradós castingra azért szívesen elmentem kipróbálni magamat.
Milyen gondolatok jártak a fejében, amikor kiderült, hogy sikerrel járt?
– Amikor a vezérigazgató, Németh S. Szilárd felhívott a hírrel, nagyon megörültem a bizalomnak. Úgy éreztem, mélyen meg vagyok tisztelve azzal, hogy a televíziós műsorkészítés ennyire alapvető és prominens ágának válhatok a tagjává. Bízom abban, hogy egy nap felnövök a feladathoz.
Mitől lesz valaki jó híradós?
– Sok neves híradóst megnéztem Magyarországon és máshol is, de nem sikerült mintázatokat találnom. Úgy láttam, hogy ez is személyiségfüggő műfaj, ahol kicsit sem cél egy általános stílus kopírozása, ellenben az egyéni hangvétel felfedezése sokkal inkább. És persze a szerethetőség. A híradósok beköltöznek az emberek nappalijába, valamennyire az életük részévé válnak. Hogy a nézők befogadják-e őket, nem hiszem, hogy tanulható dolog. Vagy sikerül, vagy nem.
Hamarosan élesben is debütál. Hogyan lehet erre felkészülni?
– Sok gyakorlással. Ezekben a hetekben, amikor csak lehetséges, beülök a stúdióba, ahol újra és újra elpróbáljuk a műsort. Hiszek benne, hogy a munka mindig meglátszik, ezért igyekszem a lehető legfelkészültebben kamera elé ülni.
Van segítsége?
– Van egy legendás beszédtanárunk, Kalmár Zsuzsa. Ő rengeteget segít, de a vezérigazgatón, a hírigazgatón és a rendezőkön át a stylingszekcióig mindenkitől sok biztatást és jó tanácsokat kapok.
Régi vágya, hogy műsorvezető legyen?
– Ahogy említettem, nem szeretek szerepelni, ezért vagyok boldog filmíróként és egyetemi hallgatóként. A műfaj viszont mindig is érdekelt. Amikor régebben szinkronizálni tanultam, nagyon szerettem hangot alámondani és hihetetlenül csodáltam azokat a színészeket, akik szépen tudtak beszélni. Ezen kívül izgalmas és a társadalom szempontjából fontos dolognak tartom a hiteles tájékoztatást.
Változik a napi rutin a híradózás miatt?
– A munka kicsit hasonlít majd a színházi létezéshez, ahol egy órával előadás előtt az ember már ott ül az öltözőben. Egyfelől tehát földrajzi és időbeli állandóságot jelent a kötelezettségek terén, másfelől nagyobb tájékozottságot.
A hírműsorokban néha kegyetlen dolgokról is tudósítani kell. Tart attól, hogy ezek hatnak majd az érzelmeire?
– A híradósnak nem feladata érzelmek vagy vélemény átadása, a tényközlésre kell szorítkozni.