„Nem keresek apát Majának”
►Sosem bocsátja meg a rossz döntéseit, de őszinte lesz, ha eljön az ideje
BUDAPEST — Életében először sírt az örömtől Damu Roland özvegye, amikor tavaly nyáron megcsörrent a telefonja és édesanyja beolvasta neki a hivatalos határozatot, ami őt nevezi meg kislánya hivatalos gondviselőjének. Edina évekig küzdött azért, hogy kislánya, Maja gyámságát végre viszszakaphassa. Noha addig is szinte együtt élt a nyolcéves gyermekkel, az orvosi vizsgálatokhoz, szülői értekezletekhez és a hivatalos ügyintézésekhez meghatalmazásra volt szüksége nővérétől, Katalintól.
– Életemben először sírtam örömömben. Akkor éreztem azt, hogy igen, Maja tényleg az én lányom, immáron hivatalosan is – kezdte a Blikknek Edina, aki ma már egy kisvállalkozásban dolgozik személyi aszszisztensként, és imádja a munkáját.
Addig azonban, hogy idáig eljusson, rengeteg viszontagságon kellett átmennie, ám ahogy mondja, a családjának és a dunaharaszti rehabilitációs intézetnek, valamint a pszichiáterének köszönhetően sikerült visszatalálnia régi önmagához.
– A legnehezebb magamnak megbocsátanom. Haragszom magamra, és lehetetlen túltennem magam azon, hogy miként hozhattam olyan rossz döntést, hogy akármilyen indokkal is az italhoz forduljak, és nem gondoltam a következményekre, ami kihatott a családomra és legfőképpen a kislányomra – mondta elcsukló hangon Edina, aki emberfeletti erővel állt talpra.
A kis Maját pedig úgy neveli, hogy büszke legyen a gyökereire. A kislány sokáig nem is kérdezett az édesapjáról, ami talán annak köszönhető, hogy a színész egyéves korában látta őt utoljára.
Amikor azonban két évvel ezelőtt Damu elhunyt, Maja mintha megérezte volna.
– A Roland halála utáni napon elém állt és rákérdezett, hol van az ő apukája, miért nincs vele. Maja a koránál sokkal érzékenyebb gyerek, de az
AZT GONDOLOM...
„A mozgás minden korosztályt rugalmasan tart” érzéseit a maga gyerekszintjén fejezi ki. Azt válaszoltam neki, az apukája nagyon beteg volt és már fönn van a mennyben a Jóistennel, aki vigyáz rá és nincsenek már fájdalmai. Időről időre érdeklődött Roland halála előtt is, hogy merre van, akkor mindig azt mondtam neki, az apukája sikeres színész, aki sokat és messzire utazik, ezért nem tud jönni hozzá. Meg szoktam neki mutatni ilyenkor azt a képet, amin babakorában alszik az édesapja mellkasán, és azokat a kis plüssöket is, amiket még Roland vett a születése előtt. Tudja, hogy az apukája találta ki, hogy Maja legyen a neve és nagyon várta az érkezését – mesélte Edina, aki szerint Maja nagyon hasonlít az édesapjára.
– Nemcsak külsőre, de személyiségében is tiszta Roland. Nagyon tehetségesen ad elő, most éppen rappel, de olyan rímeket rögtönöz, hogy mi is elképedünk rajta. Nincs már bennem harag Roland iránt, örömmel tölt el, hogy a kislányunk ennyire hasonlít rá. Amikor majd nagyobb lesz, elmondom neki őszintén a történetünket, azzal együtt, hogy az apukája tehetséges színész és jó ember volt, ám ahogyan én is, követett el hibákat – mondta.
Edina úgy érzi, végre sínen van az élete, és noha hiányzik neki egy társ, úgy érzi, már kevésbé tudna megbízni bárkiben is.
– Nem keresek apát Majának, bár jó lenne, ha lenne egy apaképe, ha látná, hogy a szülei, akik nevelik, szeretik és tisztelik egymást. Örülnék egy társnak, de nem nagyon járok sehová, ráadásul nehezen venném el a Majával töltött időmből akár azt az egy órát is, amíg egy kávé mellett ismerkedek valakivel. Most érzem igazán, hogy milyen értékes az együtt töltött idő, ezt pedig semmi pénzért nem adnám! – jelentette ki.