Utána végzett kislányával és magával Éva
Az édesapa orrán még ott éktelenkednek volt párja késének nyomai
zett, aki ezután a saját életét is kioltotta. Értesüléseink szerint a tanító végzettségű, s egy könyvtárban dolgozó 40 esztendős M. Éva előbb megfojthatta kislányát, aztán a fürdőkádban felvágta az ereit.
A Blikk megtalálta a nő szüleit a településen. Az édesapja dühösen beszélt a történtekről. Szavaiból kitűnik, hogy nem is a lányára, sokkal inkább a volt vejére haragszik.
– Igazi szemét alak volt a gyerek apja, a lányom volt élettársa.
AZT GONDOLOM...
JÁSZSZENTANDRÁS — A szülők gyermekelhelyezéssel kapcsolatos csatározása állhat annak a szörnyű családi tragédiának a hátterében, amelyben egy teljesen ártatlan kisgyermek is életét veszítette. A hároméves Dórikával az édesanyja végA kislány születése után nagyjából fél évig éltek együtt, aztán szakítottak. Már pénteken is volt konfliktus közöttük. Ha egy apa harcol a gyerekéért, azzal nincs semmi probléma, de ő csak el akarta vetetni a lányomtól, hogy állami gondozásba kerüljön. De ez egy hoszszú történet…
Ő kergette a halálba őket! Elképzelhetetlen fájdalom, amit érzünk – szögezte le lapunknak a gyilkos nő apja,
aki ennél bővebben nem kívánta kifejteni megdöbbentő állításait. Annyit még elmondott, Éva nem hagyott búcsúlevelet és nem is mondott nekik semmit az ördögi tervéről.
A családot ismerőknek egészen más a véleménye, mint a nyilvánvalóan elfogult apának. Ami tény, már múlt pénteken is konfliktus adódott a szülők között, amit M. Éva nem éppen megfelelően próbált meg rendezni.
– Aznap csak néhány órára vitte el Zoltán a kislányt, aztán a hazaérkezésekor Éva be akarta őt csalni a házba, de végül ebbe ő nem ment bele.
Erre a nő a gyerekük előtt esett neki a férfinak, gázsprayvel lefújta, egy konyhakéssel pedig elkezdte vagdosni. A kislány mindeközben csak az apjáért aggódott, kiabált hozzá, nagyon féltette. Nézzék, Dórikának az apja sokkal több szeretet adott, mint az anyja.
Balogh János, aki jól ismerte a családot. Kedd este egy mécsest is gyújtott a kicsi lány emlékére a helyszínen.
Az incidens után a rendőrök elvitték az őrjöngő aszszonyt, akit végül még a kórházban sem tartottak bent, másnap haza is engedték. Éva ezután végzett gyermekével és
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t!
saját magával is. „A Jászberényi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetése miatt rendelt el nyomozást január 27én. A 40 éves asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki” – erősítette meg lapunknak Sipos-Kácsor Andrea, a vármegyei rendőrség sajtóreferense.
Tegnap megtaláltuk az egyik közeli településen élő édesapát. H. Zoltán megtörten fogadta munkatársainkat, a szemében
A Blikk által megkérdezett szakértő szerint amennyiben a nő már nem akart tovább élni, de nem akarta azt sem, hogy más gondoskodjon a gyermekéről, kiterjesztett öngyilkosságról beszélnénk, ám arról lehet szó, hogy attól félhetett, hogy elveszik tőle a gyereket, ezért akart boszszút állni az exén.
– Ha az apának, ha az anyának akar a másik fél fájdalmat okozni, a gyereket bántja. Mindig azon állnak bosszút, aki élve marad, mert az szenved egy életen keresztül – magyarázta Végh József kriminálpszichológus. Ugyan a boncolás kideríti, hogy a nő fogyasztott-e drogot, vagy alkoholt, ám az elmebetegségét utólag már nem lehet diagnosztizálni.
látszott minden fájdalom. Az orrán a vágások nyomai éktelenkedtek, amik a volt párja késes támadásából származnak.
Amikor szembesítettük azzal, hogy a volt apósa miket állít róla, csak keserűen csóválta a fejét.
– Ne haragudjanak, de képtelen vagyok beszélni a történtekről – mondta szűkszavúan.