Elfogadásáért küzdött Lola
Döntött Frédéric von Anhalt herceg. A magyar származású hollywoodi díva, Gábor Zsazsa özvegye kijelentette, a feleségéről elkészült szobor helyett újat készíttet, kerül, amibe kerül. A német üzletember élete missziójának tartja, hogy méltó emléket állíttasson a több mint hét éve elhunyt színésznőnek és ugyan eddig állítása szerint 27 és fél millió forintjába került a megálmodott szobor létrehozatala, Von Anhalt kijelentette, akár további tízmilliókat is hajlandó kifizetni, hogy egy a feleségéhez méltó emlékmű álljon egyszer a Mechwart ligetnél kijelölt helyszínen.
– Meg fogok rendelni egy új szobrot. Akkor is, ha százezer dollárt (35,5 millió forintot – a szerk.) kell kifizetnem érte! Mindig is olyan szobrot szerettem volna, amelyen Zsazsa ül, ezt mindenkinek jeleztem is korábban és addig megyek, amíg az új szobor olyan nem lesz, amely valóban visszaadja a feleségem szépségét és egyéniségét – jelentette ki Frédéric von Anhalt herceg, aki azt is elárulta, soha többé nem követ el olyan hibát, mint az előző megbízásnál, ott ugyanis olyan jóhiszemű volt, hogy csak szóban állapodott meg a szobrásszal, Babusa Jánossal.
– Mivel rengeteg referenciát adtam neki képek formájában arról, mit szeretnék és úgy tűnt, János érti is, nem kötöttünk szerződést – vallotta be Gábor Zsazsa özvegye, aki – ahogy a Blikk korábban megírta – a szobor készítője szerint a már kifizetett hárommillió mellett még hárommillió forinttal tartozik.
Az érdekes az, hogy képzőművészkörökben sokan keveslik még a hatmilliót is, állítólag életnagyságú bronzszobor
BUDAPEST — Korsós Judit, azaz Lola néhány hónapja ünnepelte a 35. születésnapját. Az énekesnő egészen fiatal kora óta a médiában dolgozik, tinisztárból lett felnőtt nő, amit a nagyközönség nehezen fogadott el.
Lola Lakatos Levente podcastműsorában mesélt Tóth Gabival való barátságáról, akivel egy időben rengeteget szórakoztak együtt, és kitért a karrierje nehezebb időszakára is.
– Gabi volt a vadóc, és nekem ez tetszett. Mindig egy vehemensebb, és bátrabb nő volt, mint én. Én sokáig próbáltam megfelelni. Ez a tinisztárság miatt volt. A legnehezebb az volt, hogy megértsék, hogy időközben felnőtt nő lettem. Akkor ez megugorhatatlan feladat volt – magyarázta a műsorban az
BUDAPEST — Kitiltás várhat arra a biztonsági őrre, aki sokkolót használt Krúbi január 26-ai Aréna-koncertjén. Mint a Blikk korábban megírta, a rapper bulijára állítólag több rajongót nem engedtek be a megváltott jegye szerinti helyre, ráadásul a biztonsági őrök erőszakosan léphettek fel. A Budapest Sportarénát üzemeltető cég ügyvezetője, Szloboda Gyula lapunknak küldött közleményben kért elnézést a kellemetlenségekért.
„Az Arénában a személy- és
– Amikor 25-26 éves voltam, nagyon előtérben volt a korom. Még mindig nem voltam elég felnőtt, ami nagyon érzékenyen érintett. Azt éreztem, hogy a nőiességemben bántanak.
– nyilatkozta kendőzetlen őszinteséggel Lola, akit manapság már senki nem néz kislánynak, igaz, nincs is benne semmiféle megfelelési kényszer. vagyonőrök kizárólag a személyés vagyonvédelmi törvényben számukra engedélyezett eszközöket használhatják feladatuk elvégzése során. Amennyiben az abban foglaltaktól eltérő eszköz használata a konkrét esetben bebizonyosodik, úgy az azt használó személy többet nem dolgozhat az Arénában” – írta az ügyvezető.
Krúbi sem hagyta szó nélkül a történteket.
„A koncert után eljutott hozzánk, hogy a helyszín által biztosított személyzet az egyik beengedési ponton néhányotokat nem (vagy késve) engedett be az általatok jegyvásárlásnál választott szektorba. Ezt a mulasztást eleve elfogadhatatlannak tartom, arról nem is beszélve, hogy a jogos felháborodásotokra vérlázító erőszakossággal reagált a helyszín biztonsági személyzetének némelyik tagja” – írta Krúbi.