Színpadra vitték a hős focisták életét
BUDAPEST — Két Fradi-labdarúgó élete előtt tisztelgő színházi előadásnak adott otthont kedden a Budapesti Olasz Kultúrintézet. Kertész Géza és Tóth Potya István ugyanis Olaszországban edzősködött, a vészkorszakban százak – így Gobbi Hilda és a Latabár testvérek – életét megmentték, majd mártírhalált haltak. A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából bemutatott darabot A Lajhár és a Potya címmel állították színpadra.
Kertész és Tóth Potya a Dallam csoport tagjaként az üldözöttek számára hamis papírokat, menleveleket szerzett. 1944 telén több társukkal elfogták és megkínozták, végül 1945 februárjában kivégezték őket.
– Vártam az előadást, de meglepett, hogy semmilyen díszlet és igazán cselekmény sem volt, csak a két szereplő. Aztán felfedeztem, hogy mélyen ismertet egy történetet, melynek vége a dráma, s úgy tűnt, a közönség is értékelte – mondta a Blikknek Kertész unokája, Péceli Lajos. – Nagyapám Olaszországban nagyobb megbecsülést kapott, Cataniában utca őrzi a nevét, s úgy tudom, már stadion is.
Tóth unokája, ifjabb Tóth István is élvezte a darabot.
– Nem gondoltam, hogy olyan mély nyomot hagyott az olaszokban a papám, hogy még generációkkal később is emlékeznek rá. Megható volt az előadás! Ráadásul, mint elmondták, Olaszországban minden tartományba elvitték a darabot és mindenhol sokan látták. Bár a családi elbeszélésekből tudtam, hogy gyerekkoruktól jóbarátok voltak Gézával, most új részleteket is megismertem – árulta el.
Az FTC aktívan ápolja idehaza Tóth Potya emlékét, megvette és kiállítja a Fradi Múzeumban az edző 1926-ban írt naplóját, valamint felterjesztette legendáját a Világ Igazai közé is.