Így készíthetünk házilag jutalomfalatot
►Biztosak lehetünk benne, hogy egészséges csemegét kap kedvencünk
Megvehetjük a jutalomfalatot négylábú kedvencünknek boltban is, de mostanában egyre népszerűbb a házilag elkészíthető verzió. A végeredmény nagyon egészséges, mindenféle adaléktól mentes finomság, tudjuk, hogy mi van benne, és az ízesítésen is változtathatunk, ha úgy tartja a kedvünk. A siker garantált, hiszen kutyusunk vagy cicánk rajongani fog az újításért.
Darált húsos
Száz darab jutalomfalat elkészítéséhez szükségünk van 300 gramm darált húsra, amelyet első lépésként kevés olajon, esetleg kis szalonával pirítsunk le, majd tegyünk félre hűlni. Reszeljünk le egy almát és egy fél répát, a levét jól nyomkodjuk ki, hogy ne legyen leveses a jutalomfalat, illetve jól lehessen formázni. A zöldséget-gyümölcsöt keverjük hozzá a húshoz és tegyünk hozzá 50 g lenmagpelyhet, 50 g zabpelyhet, valamint egy egész tojást.
Az egészet jó alaposan gyúrjuk össze és formázzunk apró golyókat belőle, amelyeket helyezzünk sütőpapírral kibélelt tepsire, majd 180 fokra előmelegített sütőben tíz-tizenöt perc alatt süssünk készre. Akkor jó, ha alaposan öszszeállt, kívül kicsit kemény, de belül puha.
Almás
Az alábbi gyümölcsös csemege Christina Bluhme kutyakiképző receptje, szintén kutyáknak ajánlott, ahogyan az előző recept is.
Hozzávalók: 100 g kókuszliszt, 100 g tápiókaliszt, 1 csésze cukrozatlan almaszósz (a szószt úgy készíti, hogy két almát kevés vízben megfőz, öszszetör), 2 tojás
Az almaszószt keverjük öszsze a tojással, majd a többi hozzávalóval. A tésztát kézzel lapítsuk 5 mm vastag koronggá. Fedjük le műanyag fóliával, és pihentessük 15 percig. Ezután 170 fokra előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt süssük aranybarnára. Ha kivettük a sütőből, azonnal vágjuk falatnyi darabokra.
Tonhalas
A cicák is szeretik a kényeztetést és a hasukat. Körülbelül 50 darab jutalomfalathoz egy olajos tonhalkonzervre van szükségünk, amelyet miután kinyitottuk, alaposan csöpögtessük le. Tegyünk hozzá egy tojást, kicsit több mint egy csésze lisztet, fél csésze vizet, esetleg egy csokor friss petrezselymet. Alaposan dolgozzuk össze a hozzávalókat egészen addig, amíg tésztaállagúvá össze nem áll. Ha nagyon ragacsos, akkor még tegyünk hozzá egy kis lisztet vagy kukoricadarát. Lisztezett deszkán fél-egy centi vastagra nyújtsuk ki, majd vágjuk 1,5x1,5 centis kockákra. A falatkákat tegyük sütőpapírra és süssük 20 percig.
Meddig áll el?
A házi jutalomfalatokat légmentes tárolóedénybe tegyük, így két hétig is elállnak a hűtőben. Ha nagyobb adagot készítettünk, akkor akár le is fagyaszthatjuk a mélyhűtőben, ahol legfeljebb hét hónapig tárolhatjuk.