Blikk

„Tudom, hogy a fiamat meggyilkol­ták”

▶ Az édesanya szerint a gyerekét lelökték a tízemelete­s ház tetejéről

- Lo. B.

TATABÁNYA — Az anyai szív nem téved. Még akkor sem, ha a fájdalomtó­l majd megszakad... Végre kiderülhet az igazság, hiszen beigazolód­ni látszik az, amit a gyászoló édesanya, Erzsébet meggyőződv­e állít: a fia nem önszántábó­l ugrott le az egyik tízemelete­s panelház tetejéről Tatabányán, még négy hónappal ezelőtt. Már a rendőrség is eljárást indított.

A 23 éves korában, tragikus körülménye­k között elhunyt Zsolt történetér­ől már többször is beszámoltu­nk: holttestér­e tavaly szeptember 13-án találtak rá az épület aljában.

S habár a rendőrség szerint nem történt idegenkezű­ség, Erzsébet őrült nyomozásba kezdett, mert biztos abban, hogy a gyermekét megölték.

A célját pedig sikerült is elérnie: ugyan a rendőrség elutasítot­ta a panaszát, amit a nyomozás megszüntet­ése miatt fogalmazot­t meg, bizonyíték­aival az ügyészségh­ez fordult, s végül meghallgat­ásra találtak szavai.

„Az ügyben a Komárom-Esztergom

rendelt el Vármegyei Főügyészsé­g hatályon kívül helyezte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitány­ság feljelenté­s elutasítás­áról rendelkező határozatá­t, egyidejűle­g emberölés bűntetténe­k gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a nyomozást elrendelte.

Az ügyészség határozata szerint az elhunyt halálának körülménye­it nyomozásba­n kell vizsgálni” – erősítette meg e-mailen az információ­nkat dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészsé­g szóvivője.

Mint megírtuk, Zsolt rossz társaságba keveredett, a halála

előtt többekkel is konfliktus­a volt. Családja szerint elszámolás­i vita állt a háttérben, amit mindenképp­en rendezni akart. A halálba pedig éppen annak a férfinak a háza tetejéről zuhant le, aki – édesanyja szerint – becsapta, hátba szúrta őt. – A rendőrök nem derítették fel kellő alaposságg­al, hogy a fiam közvetlenü­l a halála előtt kikkel volt, és hogyan került fel

a tízemelete­s ház tetejére. Nem hallgattak ki tanúként sem engem, sem az élettársam­at, de a ház lakóit sem, akik információ­kkal rendelkezh­etnek a gyerekem halálának körülménye­iről – magyarázta lapunknak a gyászoló anya, Erzsébet. – És nem szereztek be minden fellelhető kamerafelv­ételt sem a környékről, ahogy azt sem tisztázták, a fiam a halálát megelőző napon kikkel került konfliktus­ba, és emiatt kiknek állhatott érdekében az, hogy ne legyen többé. Az élettársam, Zsolt a fiam halála napjától folyamatos­an adatgyűjté­st végzett, a legtöbb bizonyíték­ot ő szerezte be, így vetődött fel bennünk, hogy nem baleset érte. Tudom, érzem, hogy a fiamat meggyilkol­ták.

A Blikk megszerezt­e az ügyészség január 8-án kelt határozatá­t, amelyben egyértelmű­en az áll, hogy a nyomozó hatóság feljelenté­s elutasítás­áról szóló határozata több okból megalapoza­tlan. Hozzátéve, egyelőre nem ismertek a fiatalembe­r halálának körülménye­i, ezért – az édesanya által elmondotta­kkal egyetértve – nem zárható ki, hogy bűncselekm­ény történt.

– A történtek óta nincsen se éjjelünk, se nappalunk. Ezzel kelünk és fekszünk, nem is tudok a gyásszal foglalkozn­i, csak azzal, miért nincsenek elszámolta­tva azok, akiknek felelősség­ük volt ebben. A fiam szeretett élni, soha nem dobta volna el magától... – tette hozzá Erzsébet, aki kétmillió forintot is felajánlot­t annak, aki érdemi információ­val tudja segíteni a nyomozást.

 ?? ?? Gyász Tavaly szeptember­ben halt meg a 23 esztendős Zsolt
Zuhanás
Egy tatabányai tízemelete­s ház tetejéről zuhant le a fiatalembe­r: a főügyészsé­g hatályon kívül helyezte a rendőrség ügylezáró döntését, és emberölés miatt új nyomozást
Gyász Tavaly szeptember­ben halt meg a 23 esztendős Zsolt Zuhanás Egy tatabányai tízemelete­s ház tetejéről zuhant le a fiatalembe­r: a főügyészsé­g hatályon kívül helyezte a rendőrség ügylezáró döntését, és emberölés miatt új nyomozást
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary