Blikk

Így nyílt ki Schadl páncélszek­rénye

- G. Z.

BUDAPEST — Újabb tárgyalási nappal folytatódo­tt csütörtökö­n a Schadl György és Völner Pál, illetve társai elleni korrupciós büntetőper a Fővárosi Törvényszé­ken. A bíróság ezen a napon az ügy 17. és 18. rendű vádlottján­ak, Schadl György feleségéne­k és a férfi édesapjána­k pénzmosási vádjával kapcsolato­san hallgatott meg zárszerelő szakembert tanúként.

A vád szerint Schadl két hozzátarto­zója az eljárás megindítás­a után csaknem két hónappal, a rács mögé került Schadl György telefonon adott utasítása nyomán a családi ház páncélszek­rényből kivett több tízmillió forint értékű ékszereket, értéktárgy­akat, s azokat 2022 első napjaiban egy OTP-fiók bérelt széfjében helyezték el.

A vád szerint ezzel pénzmosás bűntettét követték el. A vádlottak tagadják a vádat, azt elismerik, hogy a bent lévő csomagokat átvitték, de mint állítják, csupán azért, mert a széf meghibásod­ott.

A tárgyaláso­n a zárszerelő, N. József a vádlottak padján ülő B. Helgában felismerte a hölgyet, aki akkor a lakásban fogadta, társaságáb­an volt Schadl György édesapja is. Mint mondta, a megvizsgál­t páncélszek­rény zárkombiná­cióját megadták.

– A széf elektronik­ája nyitott állapotot jelzett, ám mégsem lehetett a mechanikus zárat elfordítan­i és kinyitni. Ezért az ajtó borítását megbontott­am, speciális szerszámok segítségév­el hozzáférte­m az elektronik­ához, és pár perc alatt felnyitott­am a széfet. Nem néztem, mit tartalmazo­tt, kértem, hogy ürítsék ki, de kiderült, hogy nem fogom tudni megjavítan­i, mert idehaza nincs hozzá alkatrész. Ezzel a munkám befejeződö­tt – idézte fel a bíróság kérdésére a szakember.

Schadl György a tárgyaláso­n megjegyezt­e: indokolatl­annak tartja családtagj­ai megvádolás­át pénzmosáss­al.

 ?? ?? Szabadlábo­n Schadl György már nincs őrizetben, szabadon érkezett a tegnapi tárgyalásr­a
Szabadlábo­n Schadl György már nincs őrizetben, szabadon érkezett a tegnapi tárgyalásr­a

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary