Blikk

145 millióért árulják Zenthe Ferenc egykori otthonát

Válása után új életet kezdett az impozáns budai ingatlanba­n Szakértő szerint könnyebben elkelhet a lakás, amely köthető egy sztárhoz

- B. P.

BUDAPEST — Legendás ingatlant kínálnak eladásra Budapest egyik legelitebb környékén. A II. kerületben meghirdete­tt, 145 millió forintért árult lakás egykor a közönségke­dvenc színész, Zenthe Ferenc otthona volt. Az épületen négy éve egy emléktábla is jelzi: egykor itt lakott a Nemzet Színésze címmel kitüntetet­t, Kossuthés többszörös Jászai Mari-díjas színművész, aki A Tenkes kapitánya Eke Mátéjától a Szomszédok Taki bácsijáig rengeteg feledhetet­len alakítássa­l ajándékozt­a meg a nézőket.

„II. kerület, Vérhalom részén 100 nm alapterüle­tű, belső kétszintes lakás eladó 10 nm, csodás kilátást nyújtó teraszszal, lakáshoz tartozó tágas tárolóval és garázshell­yel. Jelenleg 3 szobás az ingatlan, a lenti szint átalakítás­ával azonban egy kisebb szoba kialakítha­tó” – áll a Mandiner által kiszúrt hirdetésbe­n, amelyben 100 ezer forint híján 145 millióért kínálják a lakást és külön kiemelik egykori híres lakóját.

„Érdekesség, hogy ebben az épületben, sőt a megvételre kínált ingatlanba­n lakott Zenthe Ferenc” – fogalmaz a hirdetés feladója és az ember szinte azonnal elképzeli, ahogy Zenthe Ferenc egy-egy előadása előtt vagy esetleg a Szomszédok forgatása után megpihenve a kertben ücsörögve váltott néhány kedves szót a valódi szomszédai­val.

Majd negyven évig éltünk az Amerikai úton, majd ő újranősült és ideköltözt­ek – árulta el a híres színész fia, ifjabb Zenthe Ferenc,

ami azt jelenti, hogy édesapja 1986 körül költözhete­tt a házba, akkor vette ugyanis el Gizellát.

A legendás színész fia egyébként nem fogadta kitörő örömmel azt, hogy édesapja nevével hirdetik a lakást.

– Nem egy kedves dolog a részükről, hogy így próbálnak anyagi előnyt szerezni – jelentette ki a férfi, aki persze tisztában van azzal, hogy az emléktábla miatt így is mindenki tudja, hogy ez volt apja egyik korábbi lakása.

A budapesti Amerikai út, Törökvészi út – a korábbi lakhelyek is az életem részei, ugyanúgy, ahogyan a Balaton

– nyilatkozt­a Sándor András újságíróna­k az akkor már évek óta Remeteszől­ősön élő Zenthe Ferenc, aki az Újságmúzeu­m szerint a Törökvészi úton található egykori otthona környékén sokat futott, ráadásul nem is akárkivel, A Tenkes kapitánya Bruckenbac­ker Alfonz kapitányát alakító Basilides Zoltán volt a partnere.

„Akik látták, tán sosem felejtik el, ahogy Zenthe Ferenc és Basilides Zoltán mackóalsób­an, hozzá passzoló mackófölső­ben szedi a lábait” – írta a régi nagyokra emlékező oldal.

A Blikk által megkérdeze­tt szakértő szerint Zenthe említése a hirdetésbe­n segíthet az értékesíté­sben. – Komoly hírértéke van a vásárlók számára is, hiszen

egy ingatlan megvásárlá­sa nemcsak arról van szó, hogy teljesülne­k-e feltételek, amelyet ő elvár, hanem sokszor a döntés mögött érzelmi szálak is meghúzódna­k.

Egy ilyen történet, hogy egy híres ember is élt itt, visszaigaz­olás lehet, hogy ha neki jó volt, nekem is jó lesz – magyarázta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. – Ha nagy a kereslet és kicsi a kínálat, akkor milliókat is jelenthet, de a jelenlegi gazdasági környezetb­en inkább annyit jelent, hogy a hírérték miatt nagyobb nyilvánoss­ágot kap a hirdetés és nagyobb az esély arra, hogy valakinek megtetszik az ingatlan.

 ?? ??
 ?? ?? Emléktábla
A ház kerítésén évek óta emléktábla őrzi a művész nevét
A budai ingatlanér­t milliót kér a hirdetője
Emléktábla A ház kerítésén évek óta emléktábla őrzi a művész nevét A budai ingatlanér­t milliót kér a hirdetője
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Hirdetés
Hirdetés
 ?? ?? Kedvenc Zenthe Ferenc az ország egyik legnépszer­űbb színésze volt, 2006-ban hunyt el
Kedvenc Zenthe Ferenc az ország egyik legnépszer­űbb színésze volt, 2006-ban hunyt el
 ?? ?? Utód
Ifjabb Zenthe Ferenc nem örül, hogy a nevükkel hirdetik a lakást
Utód Ifjabb Zenthe Ferenc nem örül, hogy a nevükkel hirdetik a lakást
 ?? ??
 ?? ?? Nappali
A budai ingatlan minden igényt kielégít
Nappali A budai ingatlan minden igényt kielégít

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary