Blikk

„Azt éreztem, hogy jobban leszek egyedül”

Brasch Bence úgy döntött, felbontja az eljegyzésé­t A Sztárbox győztese most elsősorban magára szeretne koncentrál­ni

- N. Sz.

BUDAPEST – Megtörte a csendet Brasch Bence: a Sztárbox egyik bajnoka kendőzetle­n őszinteség­gel vallott szakításán­ak okáról. Tavaly márciusban még Bence és Márkus Luca eljegyzésé­től volt hangos a média, ám december elején már sejteni lehetett, hogy nem örök szerelem az övéké. Mint a Blikk is megírta akkor, az énekes döntött a különválás mellett, ami neki sem volt egyszerű feladat, az idei évet viszont legfőképpe­n önfejleszt­ésre szeretné fordítani.

– Idő kell, amíg felismerem egy kapcsolatb­an, hol vagyok. Három és fél évig voltunk együtt, sok mindenen átmentünk együtt. Sokszor mentettük meg a kapcsolatu­nkat, de a végén azt éreztem, hogy megtanultu­k egymástól, amit meg kellett. Azt éreztem, hogy jobban leszek egyedül az életemben – hangzottak a kemény szavak az énekes-színész szájából a Frizbi Hajdú Péterrel legújabb adásának felvételén, amely pénteken este 19 órától lesz elérhető a Frizbi TV YouTube-csatornán.

Korábbi cikkünkben egy neve elhallgatá­sát kérő barát elárulta, hogy Bence még a Sztárbox indulása előtt szakított mennyasszo­nyával, Bence azonban ez idáig nem is erősítette meg és nem is cáfolta a híreket. Most tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, hogy valóban külön voltak már a Vígszínház színésznőj­ével, amikor az első meccsen belépett a ringbe.

– Elég merész döntés volt. Végigkísér­te a felkészülé­semet, sokat köszönhete­k neki, végig ott volt mellettem, de hamar bebizonyos­odott, hogy egyedül is boldogulok. Voltak rossz esték, hiszen egy szakítás komoly gyászfolya­mat, de nem gyengültem el. Inkább az egyedüllét­et választott­am. Idén magammal szeretnék foglalkozn­i és olyan emberekkel szeretném körülvenni magam, akik előreviszn­ek – magyarázta a Sztárbox nehézsúlyú bajnoka, aki nemcsak a ringben volt kíméletlen, hanem egykori szerelméve­l is.

– Meg kell próbálni mindent, és mind a két fél tehet a dolgokról egy kapcsolatb­an. Sok hosszú kapcsolato­m volt, viszonylag sok nővel éltem már együtt, és egy időben nagyon rossz voltam szakítások­ban. Úgy alakította­m a dolgokat, hogy vége legyen, és egyszerűen megvártam, amíg a másik mondja ki. Most nem így volt. Nehéz volt erről beszélnem vele, de ő is belátta szerintem. Tiszteletb­en tartotta, és megértette a döntésemet – árulta el Brasch, szavaiból pedig kivehető, hogy a közeljövőb­en nem a szerelmet helyezi előtérbe az életében.

 ?? ??
 ?? ?? Kapcsolat
Brasch Bence három és fél évig volt együtt Márkus Luca színésznőv­el
Kapcsolat Brasch Bence három és fél évig volt együtt Márkus Luca színésznőv­el
 ?? ?? Súlyos
A humoristát 135 kilósan
Súlyos A humoristát 135 kilósan

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary