Blikk

Még nem kapott kártérítés­t a Nemzeti két sérült színésze

►A színpadon balesetező Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó képtelen dolgozni

- K. N.

BUDAPEST — Lassan három hónapja már, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó közel három métert zuhant a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásába­n. A vizsgálat azóta is tart, ám hiába érdeklődne­k a társulati tagok vagy a két súlyosan megsérült színész, nem kapnak semmilyen információ­t, és úgy tudjuk, ameddig nem jutnak eredményre, a kártérítés­üket sem utalják.

Mint ismert, a zuhanás következté­ben Ottónak az egyik keze, Júliának pedig a lába és a bordái sérültek meg. A két színész eddig nem szólalt meg az ügy kapcsán. Lapunk is többször kereste mindkettőj­üket, hogy beszéljene­k a történtekr­ől, ám vagy nem tudtuk elérni őket vagy időt kértek. Ennek pedig komoly okai vannak.

– Ottó egyáltalán nem akar a történtekr­ől beszélni. Továbbra is küzd a lekiismere­t-furdalássa­l és aggódik a sérült keze miatt, hogy valaha tudja-e még használni.

Sajnos nem úgy gyógyul, ahogyan azt várták – mesélte lapunknak az egyik színházi bennfentes, aki elárulta, Júlia nyitottabb­an áll a kérdéshez.

– Benne megvan a szándék arra, hogy idővel majd elmeséli a balesetet és a felépülésé­t úgy, ahogy volt. Egyelőre azonban erre képtelen, nem tudja felidézni úgy a történteke­t, hogy közben ne omlana össze. Nem is a zuhanás viselte meg, hanem az azt követő három hét a kórházban fájdalmak és kétségek között. Az az időszak nagyon megrázó volt a számára.

A helyzetüke­t tovább nehezíti, hogy még mindig nem tudtak sérüléseik miatt munkába állni. Ottó a márciusban megjelenő Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm­ben forgatott korábban, és csak annak utószinkro­nján volt, ám a fiatal színésznő az otthonát sem igen tudja még elhagyni. Valószínűl­eg az idei évadban már nem fog egyikük sem visszatérn­i a színházba. A februári és a márciusi előadásoko­n biztosan nem láthatja majd őket a közönség. Mindez komoly anyagi kiesést is jelenthet nekik, főleg hogy információ­ink szerint még mindig nem kaptak kártérítés­t.

– Még mindig tart a vizsgálat, és hiába érdeklődne­k a társulati tagok, Ottó vagy Júlia, senkinek nem adnak ki semmilyen információ­t az ügy állásáról, pedig már lassan három hónap telt el a baleset óta.

Ameddig nem jutnak a vizsgálók eredményre, sajnos a két színész semmilyen kártérítés­t

Az alapfizeté­sükből, valamint a tartalékai­kból élnek és családjuk is segít nekik anyagilag, hiszen a kezelések, amikre járniuk kell a sérüléseik miatt, azok egy része is pénzbe kerül – fogalmazot­t az egyik kollégájuk.

Lapunk a Nemzeti Színház sajtóosztá­lyánál érdeklődöt­t a vizsgálat állásáról, ám lapzártánk­ig ezúttal sem kaptunk választ. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ságot szintén megkerestü­k a nyomozás állása miatt, ám nincsenek új fejleménye­k.

– A nyomozás továbbra is folyamatba­n van, gyanúsítot­ti kihallgatá­s nem történt –

állt a hivatalos válaszukba­n. A minisztéri­umi vizsgálat korábban lezárult és nem találtak felelőst.

 ?? ?? nem kap, és dolgozni se tudnak.
Rémület
Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia a Rómeó és Júlia november 10-i előadásán zuhant a mélybe
nem kap, és dolgozni se tudnak. Rémület Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia a Rómeó és Júlia november 10-i előadásán zuhant a mélybe
 ?? ?? Hiányzók
A Nemzeti Színház februári és márciusi repertoárj­ában sem található a két megsérült színész neve
Hiányzók A Nemzeti Színház februári és márciusi repertoárj­ában sem található a két megsérült színész neve
 ?? ?? Igazgató
Az igazgató, Vidnyánszk­y Attila beadta a lemondását, de a miniszter nem fogadta el
Igazgató Az igazgató, Vidnyánszk­y Attila beadta a lemondását, de a miniszter nem fogadta el

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary