Több százezer horgász veszítheti el az engedélyét
Nagyjából 1,2 millió horgász fogja a pecabotot rendszeresen, s mintegy 870 ezer regisztrált horgász szerepel a HORINFO rendszerében, ám a 2018-ban és 2019-ben kiváltott horgászkártyák érvényességi ideje 2024. január 31-én lejárt. Ez több mint 460 ezer horgászt érint. Érdemes tehát figyelniük, ugyanis megváltoztak az állami horgászvizsgát igazoló dokumentumok elfogadásának szabályai.
2024. január 1-jétől ugyanis azok vizsgáját nem tudja a Magyar Országos Horgászszövetség (Mohosz) igazoltnak venni, akik 2019. január 1., azaz a horgászregisztráció kötelező bevezetése óta nem regisztráltak a HORINFO rendszerén keresztül. A Ráckevei Dunaági Horgászszövetség (RDHSZ) megosztotta, mire kell figyelni az új szabályok kapcsán: a feltöltött írásban többek között az áll, hogy igazoló dokumentumként kizárólag a 2019-es és 2020-as években tett (papíralapú) horgászvizsga fogadható el idéntől – szúrta ki a Pénzcentrum.
Amennyiben ilyen dokumentummal nem rendelkezik valaki, horgászvizsgát kell tennie, hogy kiválthassa a 2024-es engedélyét.
Az RDHSZ kiemeli azt is, hogy „új” vizsgakötelezettsége nincs azoknak a horgászoknak, így a változás sem érinti őket, akik a HORINFO szakrendszer 2019. évi indulása óta a szakrendszerben már regisztráltak és a 20192023 évek valamelyikében állami horgászjegyet váltottak (így a horgászati előzményeik, benne a horgászvizsga is elismerésre került), akik 2019-ben és 2020-ban horgászvizsgát tettek, és azt papíralapon adták ki, de a horgászvizsga-bizonyítványukat eddig nem rögzítették a rendszerbe.
Az érintettek egyébként ingyenesen, az interneten tehetik le a horgászvizsgát.
Fontos megjegyezni, hogy regisztrálni, horgászkártyát megújítani, illetve állami horgászjegyet kiváltani csak az a horgász tud majd, aki az adatai alapján a központi nyilvántartásban szerepel, s az adatok a HORINFO szakrendszerben korábban rögzített, illetve most kiegészített adatokkal megegyeznek, és ezen tényt a szakrendszerben rögzítik.