Hiába fizetett 180 milliót a házért, az eladó nem költözik ki
Fejszével felfegyverkezve fenyegették meg Károlyt A rendőrség nyomoz, de megjósolhatatlan, mikor szűnik meg az áldatlan állapot
ÉRD — Hiába fizetett ki 180 millió forintot egy házért, egyelőre úgy tűnik, Szabó Károly bottal ütheti a pénze nyomát. Befektetésként, a cége nevére vette meg az érdi ingatlant, már a tulajdoni lapon is egyedüli tulajdonosként szerepel, ám nemhogy beköltözni nem tudott, legutóbb baltával fenyegetve zavarta el onnan a ház korábbi gazdája, aki egyszerűen nem hajlandó kiköltözni. Károly feljelentést tett a rendőrségen, már nem mer személyesen találkozni az ingatlant bitorló egykori tulajdonossal.
Szabó Károly tavaly tavaszszal vette meg az épületet 150 millió forintért. Ezenfelül megegyeztek abban, hogy a berendezési tárgyakat az eladó otthagyja, amiért még 50 millió forintot kért.
– Ki is fizettem 180 milliót az ingatlanirodában, amiről kamerafelvétel készült – mondta a Blikknek Károly. –
Ez azért fontos, mert most azt állítja az eladó, hogy a szerződéskötésnél a fia nevén volt az ingatlan, akit elkábítottunk, ezért érvénytelen a szerződés. Ez persze nem igaz.
Az eladó felesége akkor megkérte a vállalkozót, hogy – mivel nincs hová menniük – szeretnének még maradni pár hónapot. Előbb májusig, később még két hónapig megengedte nekik, hogy bent maradjanak, ami után még egy hónapot kisírtak. Az utolsó dátum november volt. Közben Szabó Károly 30 millió forintot költött az épület felújítására még úgy is, hogy kiderült, azon használatbavételi és fennmaradási engedély sem volt.
– Úgy voltam vele, majd ha befejezem, ezeket is elintézem – folytatta Szabó Károly. – Novemberre sem költöztek ki, mi több, onnan kezdve elérhetetlenek telefonon, letiltották a számomat. Egyértelműen felültettek, kicsaltak tőlem majd 200 millió forintot.
A vállalkozó közben megdöbbenve tapasztalta, hogy az ingatlan eladói a közművekkel is trükköztek, a házba lopott áramot vezettek. Emiatt a szolgáltatónál is feljelentést tett.
– Legutóbb január 24-én próbáltam meg birtokba venni az ingatlanomat, ügyvédekkel és az elektromos szolgáltató embereivel, akik az időközben az engedélyem nélkül felszerelt villanyórát kívánták leszerelni – mondta a férfi. –
Az eladó a 17 éves fiával fejszével felfegyverkezve állta az utunkat. A fenyegetés miatt újabb feljelentést tettünk, a vármegyei főkapitányságon is panaszt tettem.
Teljesen tanácstalan vagyok, nem tudom, mikor lesz ennek vége, mikor lehet enyém a ház, amit már megvettem, felújíttattam.
Megtudtuk, hogy az Érdi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az ingatlannal kapcsolatos jogsértéseket.
Képviselője, dr. Geönczeöl Csaba elmondta, hogy ugyanakkor ezek az eljárások nagyon sokáig tartanak, akár évekig is húzódhat egy-egy ilyen ügy.
Megkerestük az eladót és ügyvédjét is, ők azonban nem kívántak nyilatkozni.