Kirabolták a reptéren
Így indult a magyarországi kalandja Joshi Bharatot A hazaútra sem maradt pénze, később pedig már elmenni sem akart innen
BUDAPEST – A 20-as évei elején járt Joshi Bharat, amikor ösztöndíjas bábművészként elhagyta Indiát, hogy Európában képezze magát. Az indiai származású műsorvezető azonban sosem gondolta volna, hogy valaha Budapesten kezd új életet, az álma ugyanis az volt, hogy a tanulási időszak után otthon alapít színházat. A sors azonban közbeszólt.
– Sok országban jártam ösztöndíjasként, Amerikában, Japánban, legutolsó állomásként Stockholmban, és az volt a tervem, hogy hazamegyek, mert én otthon szerettem volna színházat csinálni, saját színházat. A sok tanulás, az ösztöndíj is ezt szolgálta – emlékezett viszsza a Magyarországra érkezése előtti hónapokra Joshi Bharat a SPILGERY Talknak adott interjújában, amelyből az is kiderült, hogy szerencsétlenül kezdődött a magyarországi kalandja, a repülőtéren ugyanis meglovasították az összes vagyonát.
–
Negyvenöt dollárom volt, mert a többit az akkori Ferihegyi reptéren ellopták.
Úgy 7-800 dollár volt, amit elloptak tőlem, 80-ban – árulta el Joshi Bharat, aki a Blikknek részletesen is elmesélte a kalandos érkezést.
– Mielőtt eljöttem Indiából, mindenemet eladtam és az öszszegyűjtött
pénzemmel vágtam neki az ösztöndíjprogramnak.
Mivel teljesen ismeretlen világ várt rám, úgy gondoltam, legyen nálam elég pénz,
hiszen bármi történhet. Az volt a terv, hogy ebből a közel 800 dollárból, ami most úgy egymillió forintnak felelne meg, hazamegyek és megvalósítom a színházzal kapcsolatos álmaimat – kezdte a műsorvezető, aki Budapestre is csak azért jött, mert a Bábosok Nemzetközi Szövetségétől kapott európai jegyén volt még tízezer kilométer, amelyet leutazhatott. – Kérdeztem tőlük, hova mehetnék tovább Stockholmból. Felajánlottak egy kéthetes moszkvai, egy egy hónapos bukaresti és egy három hónapos budapesti lehetőséget. Az utóbbit választottam, mert a János vitézt láttam Indiában –
BUDAPEST — Túl van az ijedtségen Baukó Éva, akit szombaton ért baleset a fővárosban. Az egykori ValóVilágszereplő egyet aludván a történtekre, a közösségi oldalán elismerte, hibázott, ám szerencsére az anyagi kárt leszámítva nem lett nagyobb baj.
„A Mogyoródi és a Nagy Lajos sarkán lévő kereszteződést benéztem sajnos. Az egyenesen mutató zöld lámpára figyeltem, hogy zöld van és jobbra szerettem volna kanyarodni automatikusan, nem néztem szét és telibekapott egy villamos. A kocsim totálkáros lett. Nekem nem lett bajom, de azért kivizsgáltak a kórházban, ahol nagyon kedvesek voltak velem!” – írta a közösségi oldalán Éva.
Bár nem érzett sérülést, a protokoll szerint bevitték az nevetett Bharat, aki 1980. február 29-én, szökőnapon érkezett meg hazánkba.
– Egy külön táskában hoztam az általam készített marionettbábukat, amelyekre anynyira vigyáztam, hogy nem figyeltem a pénztárcámra. Anynyit tudtam, hogy amikor felszálltam a svédeknél, még megvolt a pénz, ám amikor megérkeztem az Örs vezér téren lévő IBUSZ-szobába, ahova a kulturális kapcsolatok intézetéből érkező segítőm vitt el, már nem. Ott maradtam 45 dollárral, ez volt az összes pénzem – sóhajtott Joshi Bharat, akinek tényleg az volt a szerencséje, hogy az ösztöndíj havi apanázzsal járt, így nem halt éhen.
Ám még ekkor sem gondolta
Országos Baleseti Intézetbe, ahol mindent rendben találtak, a kocsija viszont totálkáros lett – erről jó néhány képet is megosztott a Facebookoldalán.
– Megijedtem nagyon. Csak egy nagy csattanást hallottam. Bevallom őszintén, figyelmetlen voltam és rosszkor akartam fordulni a Mogyoródi úton. A villamos is lassan jött és én is csak harminccal mentem. Szerencsére csak az volna, hogy Magyarországon marad.
– Először meghosszabbíthattam az ösztöndíjamat, mert az utánam lévő togói srác nem érkezett meg, aztán pedig szerelmes lettem,
megismertem az első feleségemet, így végül itt kezdtem új életet
– emlékezett a műsorvezető, aki kecsegtető indiai karriert adott fel az ismeretlenért. – Nekem akkor már tévés szerződésem volt Indiában, rendszeresen készítettünk bábfilmeket, színházi előadásokkal jártuk az országot, megcsináltuk például a Hegedűs a háztetőnt az indiai kasztrendszerre írva. Végzett színész voltam, ám a sors, amelyben én nagyon hiszek, más útra terelt... oldalamat kapta el, de lökött rajtam egy nagyot – nyilatkozta a Blikknek Baukó Éva még a kórházból. – Azon nevettem, hogy megfújatták velem a szondát, én meg mondtam, hogy nyugodtan fújhatom, tíz és fél éve nem ittam alkoholt.