Hogyan halt meg!
Hiába telt el lassan negyedszázad ZáMBó JIMMY halála óta, körülményei máig foglalkoztatják a közvéleményt. Talán megnyugszanak a kedélyek.
2001. január 2-án hunyt el Zámbó Jimmy, meglehetősen zavaros körülmények között. Haláláról a legvadabb feltételezések láttak napvilágot – és nemcsak akkor, de azóta is szinte folyamatosan. Ám most kiderült: nem kell már olyan nagyon sokat várni, hogy minden részletet megtudhassunk. Ugyanis 2026-ban lejár az ügyben keletkezett hivatalos dokumentumok 25 éves titkosítása, és bárki hozzáférhet majd az iratokhoz, amelyek az énekes halálának a körülményeit dokumentálják. Az ezekben leírtak pedig választ adhatnak a még megválaszolatlan kérdésekre.
– Nem is értettem, miért kellett ezt a jegyzőkönyvet anno titkosíttatni – mondta Zámbó Krisztián. – Talán pont ez volt az oka a rengeteg összeesküvés-elméletnek! Hozzáteszem, maximálisan hiszek Editnek, de akkor sem értem, mi szükség volt erre az egészre. Azért természetesen én is kíváncsi vagyok arra, mit rejt az akta!
Fiával ellentétben a Király nővére, Marietta úgy gondolja, hogy semmi értelme sincs feltépni a régi sebeket. Bár Jimmy halála után ő is nagyon kíváncsi lett volna a titkosított anyagra, de ma már inkább örökre bezárva tartaná az aktát. Mint mondta, az édesanyjuk miatt lett volna hajdanán nagyon fontos tudni a teljes igazságot, hiszen ő a haláláig ezt várta, ám, mivel már Anna néni is elhunyt, nem látja értelmét a további kutakodásnak.
Jimmy halálának a szemtanúja, Hulé Éva egyébként annak idején sokszor elmondta: egészen másképp halt meg a Király, mint ahogy a közvélemény tudja. Ám a rokkant asszony is elhunyt már évekkel ezelőtt. De a titkosított aktából remélhetőleg majd kiderül, ki mondott igazat…