Vadító fiatal nő lett belőle
Úgy tűnik, GáSPáR VIRáG mára elérte az álomsúlyt. Sőt, talán kicsit túl is lőtt célon.
Gáspár Győzi kisebbik lányát, Virágot, éppen 18 éve ismerte meg az ország – hároméves, duci kislányként. És sokáig maradt is a duciság, ám az elmúlt három évben elképesztő átalakuláson ment keresztül, és mára dögös nő lett belőle, aki büszkén meg is mutatja alakját. Követőitől nem győzi fogadni a bókokat.
– Virág mindig azt mondogatta, ha a nővérének sikerült lefogynia, és bomba nő lett, egyszer ő is lehet olyan. Igaza lett és büszke vagyok rá is, mert elképesztően kitartó – mesélte lapunknak korábban Győzike. – Evelin tanácsára ő is elkezdett fogyókúrázni, és magától elhagyta az édességeket, cukros üdítőket. Volt időszak, hogy minden reggel járt edzőterembe. Virág úgy kezdte a diétáját, hogy majdnem mindent evett, de nagyon odafigyelt a mennyiségre. Máig meg tudja állni, hogy mindenből csak keveset fogyaszszon egyszerre.
Virág így fogyott le 2021 márciusára húsz-huszonöt kilót. De akkor azt mondta, még tíz kilót szeretne leadni, ez a kitűzött célja. Nos, a legfrissebb fotóin úgy tűnik, sikerül elérnie az álomsúlyt. Sőt, vannak, akik már úgy látják, hogy túl is lőtt a célon: túlságosan is vékony lett, és követői kérik, hogy ne fogyjon tovább!
Párja lassan aggódhat?
Ahogy Virág egyre csinosabb lett és egyre merészebb, szexisebb ruhadarabokat kezdett viselni, persze férfi rajongói is észrevették az átalakulást. És nem győznek bókolni, udvarolni neki. Úgyhogy sokakban már az is felmerült, hogy Virág párja, Krisztián lassan kezdhet aggódni... Ám ők állítják: amióta tavaly újra összejöttek egy kisebb mosolyszünet után, hatalmas a szerelem és már közös jövőjüket tervezik. Állítólag a fiatalembernek már korábban is megfordult a fejében, hogy megkéri Virág kezét, csak akkor közbejött a mosolyszakítás, de Krisztián nemrég sejtelmesen arról beszélt egy napilapnak, hogy az idénre nagy tervei vannak és reméli, hogy „ennek mind a kettőjük családja örülni fog”.