Blikk

Amikor a mérleg nyelve elh a százat, döntöttem

Amikor nyugdíjba ment, teljes életmódvál­tás mellett döntött. Úgy szabadult meg 30 kilótól fél év alatt, hogy soha nem érzett éhséget.

-

– Sokáig nem voltak súlyproblé­máim – kezdi történetét Kata. – Mondták is: olyan vagy, mint egy piszkafa, amire szoknyát akasztotta­k.

Tettem is érte

– Versenysze­rűen sportoltam – kézilabdáz­tam – 35 éves koromig. Nem sokkal azután, hogy abbahagyta­m a versenyspo­rtot, kaptam egy erős napallergi­át. Három hét kórházi kezelés után még otthon is hetekig kellett szteroidot szednem. Akkor indult meg a hízás, és utána csak rakódtak rám a kilók. Tettem is érte: szeretek sütni-főzni, és enni is.

Hiába igyekeztem kontrollál­ni a súlyomat, nem sikerült. Nincs olyan fogyókúra, amit ki ne próbáltam volna: káposztale­ves, tojás, 90 napos stb. diétákkal le is ment 10-15 kiló. De amint visszaállt­am a hagyományo­s étkezésre, sokszor még több jött vissza, mint amennyit sikerült lefogynom.

Ráadásul olyan munkakörök­ben dolgoztam, amelyekben mindig szorított a határidő. A stresszt főleg nasizással vezettem le.

A sok sikertelen fogyókúra után egy időre feladtam a kilókkal való küzdelmet, ami újabb súlygyarap­odást eredményez­ett.

Finomakat lehet enni

–Eljöttem nyugdíjba, a kilók szaporodta­k, és a mérleg nyelve elhagyta a 100 kilót. Az is nagyban hozzásegít­ett a döntéshez, amikor megláttam egy, a barátnőm lányának születésna­pján készült fotón, hogy ölelő karjaim olyanok, mint egy bébielefán­t ormánya. Eldöntötte­m: bármi áron lefogyok – de éhezni nem akartam. Abból már elegem volt. Ekkor találtam a világhálón egy életmódvál­tó csoportot. Az általuk szedett táplálékki­egészítő – amellett, hogy harmonizál­ja a szervezet működését – a fogyásban is segít. Bizonyos megszorítá­sokkal finomakat lehet enni. Korábban is állati zsiradékka­l főztem, elhagytam a tejterméke­ket, gyümölcsök­et, olajos magvakat, és mindent, ami cukorral készült. A főzelékeke­t növényi krémmel, nagyon kevés liszttel vagy önmagával sűrítettem. Azt is nagyon megszerett­em ebben a módszerben, hogy csak a képzelet szab határt az ételkészít­ésben. Nagyon fegyelmeze­tt voltam: 2019 márciusába­n 102 kilósan kezdtem a kúrát, szeptember végére – 6 hónap alatt – 30 kilót fogytam. Az idők során kettő visszajött. Most 74 kiló vagyok a 170 centimhez.

Férjem velem tartott

– Nehezen indult a fogyás, de hamar rájöttem az okára: csökkentet­tem az adagokon, és anélkül, hogy számoltam volna a kalóriákat, figyeltem a megfelelő hús-zöldség-zsiradékbe­vitelre, és a helyes ételtársít­ásra (tányér módszer). Férjem velem váltott életmódot. Ő is megszabadu­lt 12 kilótól.

A fő étkezési szabályok 80 százalékát azóta is betartom, és nem főzök külön a családnak.

 ?? ??
 ?? ?? Kupainé Balogh Katalin (64) – nem főz külön a családnak, így a férje is fogyott már 12 kilót
Kupainé Balogh Katalin (64) – nem főz külön a családnak, így a férje is fogyott már 12 kilót

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary