Őseink is így jöttek a világra!
Egykor az otthon szülés volt a természetes. Egyre több nő tér vissza ehhez az ősi módhoz, sőt, a szabadszülés-mozgalom híveihez bába és dúla sem megy ki. A 40 pluszos, 3 gyermekes KOVÁCSNÉ SZÉPLAKI BORBÁLA túl egy császáron, tavaly szült így. Lapunknak mesélt róla.
– Az első két gyermekét kórházban szülte. Milyen volt?
– 2005-ben született a nagyobbik fiunk, kötelezően „kőmetsző” pózban, vagyis felhúzott térddel, háton fekve, és gátmetszéssel. 2011-ben a középső, császárral. Gyors vajúdás volt, könnyű szülésre készültem, de a goromba szülésznőtől megijedve „lefagytam”. A baba elöl hagyta a kezét, toltak a műtőbe. Úgy éreztem, átvették fölöttem a hatalmat.
– Nyilván a harmadik babával már nem ezt akarta átélni.
– Az otthon szülés a kezdetektől vonzott. Bánom, hogy nem néztem utána korábban: első és második gyermekünket is szülhettem volna otthon, bábával. Császár után viszont ez hazánkban nem lehetséges, több országban igen, Angliában két császár után is... Eldöntöttem, hogy ezúttal nem hagyom magam „bedarálni”, felnőttként kézbe veszem a szülésemet, annak felelősségét. Felkészülök, hogy ismerjem a lehetőségeimet, jogaimat. A lehető legtovább várni akartam a kórházba indulással.
– A férje mit szólt az ötlethez? – Mindhárom gyermeknél természetes volt az apás szülés, kísért és részt vett mindenben. A otthon szüléstől csak addig tartott, amíg nem volt elég információja a szülés folyamatáról.
– Nőgyógyásza, sőt a szülei előtt is titkolta a tervet. Miért?
– Szerintem az egész társadalomban óriási a félelem a szülés kapcsán. Sosem tudtam nőgyógyásszal bizalmi viszonyt kialakítani, mindig egynek éreztem magam a sok közül. Így nem láttam értelmét külön orvost fizetni, SZTK-s rendelésre jártam. Ami a családtagokat illeti: nem akartam, hogy a saját félelmeikkel, nézeteikkel befolyásoljanak. Mindig fontosabb volt számomra a saját meggyőződésem, mint a másoknak való megfelelés. Utólag volt egy kis harag belőle, de aztán elfogadták a történteket. Belátták, hogy anyaként én akarom a legjobbat magunknak.
– Hogyan készültek fel a nagy napra?
–Annak tudatában terveztünk mindent, hogy élet és halál urai nem mi vagyunk. Volt szülési tervünk, A, B, C, W verzióval. Felkészültünk a szaksegítség nélküliségre is, mert olyan helyen lakunk, ahová hófúvás esetén a mentő sem tud bejönni. Bábai szülésfelkészítőn is voltunk. Végül ez adta az erőt ahhoz, hogy el merjük hinni: ha minden rendben megy, akár otthon is képesek vagyunk rá, orvos és bába nélkül is, mert ez a természet rendje. A szülés egy természetes élettani folyamat, normál esetben magától lezajlik.
–41 évesen, otthon, a kanapén szült. Hogyan történt?
– Elfolyt a magzatvíz, majd jöttek az összehúzódások. A kiírt időpontig még volt hátra két hét, de ez normálisnak számít. A vajúdásom első fele könnyedén telt, a férjem és a barátnőm volt velem. A második része elsöprő erejű, magával ragadó volt. Összességében ez a szülésem volt a leghosszabb, 12 órás, és ez volt a legfájdalmasabb, de egyben a legszebb is a háromból. Úgy szültem, mint a régi idők egyszerű asszonyai. Igazi csoda volt! Donát makkegészségesen, 3,37 kilóval született, és ma már 11 hónapos. A köldökzsinórt a férjemmel együtt vágtuk el, úgy, ahogy felkészítettek rá minket. A
méhlepény a kertünkben a virágok alá került.
– Kiknek ajánlja az otthon szülést? És kiknek nem?
– Szerintem ennek kellene általánosnak lennie. Nem is magát az otthon szülést ajánlom, sokkal inkább a tájékozódást a lehetőségekről. Aki nem csupán túlélni, hanem megélni szeretné gyermeke születését, az megfelelő tájékozottsággal tud felelősen dönteni. A rendszert, a közgondolkodást is ebbe az irányba változtatnám: ott legyen orvosi segítség, ahol valóban szükség van rá.