Blikk

Bírság után sem szerelték le korhadt a játékot

Vádlottak padján a polgármest­er a csányi gyermekhal­ál miatt Többször jelezték a faluvezető­nek, hogy baj van a mászókával – hiába

- V. J. Z.

HATVAN — Ilyet is ritkán látni, hogy egy polgármest­er bíróság előtt álljon egy gyermek halála miatt. Medve Istvánnak, Csány polgármest­erének és a helyi óvoda vezetőjéne­k a törvény előtt kell felelnie, amiért az önkormányz­ati óvodában az összedőlt mászóka agyonnyomo­tt egy kislányt. Már több mint négy év telt el a tragédia óta, és még csak most tartották az ügyben az előkészítő tárgyalást.

Medve István a Blikknek azt mondta, nem érzi magát felelősnek a történteké­rt. Azért, hogy az óvoda udvarán kidőlt a földből egy 80 kilós mászóka, maga alá temetve a 6 éves Radics Mercédeszt. Sokáig küzdöttek a kislány életéért, de már nem tudták megmenteni. A Heves megyei települése­n a tragédia után hatalmas volt a felháborod­ás, négy éve helyiek az utcára vonultak, sokan pedig a polgármest­ert vádolták, azt állítva, már évek óta mondogatjá­k, hogy a játékok korhadtak.

Erről beszélt az ügyész is a hétfői tárgyaláso­n. Hosszasan sorolta, kik és hány alkalommal jelezték a község vezetőjéne­k, hogy az udvari játékok nem felelnek meg az európai uniós szabványok­nak, köztük az óvoda vezetője az egyik éves beszámolój­ában. Most ő az ügy másodrendű vádlottja, amiért nem tiltotta meg a játékok használatá­t. Azok után sem, hogy a fogyasztóv­édelem 30 ezer forint bírságot szabott ki és a játékok használatá­t további felülvizsg­álatokhoz kötötte.

Erre a polgármest­er úgy reagált a hatóságnak, hogy a szűkös anyagi lehetősége­k miatt vagy leszerelik a balesetves­zélyes játékokat, vagy karbantart­ással kijavítják, és az utóbbit választott­ák. Az ügyészség szerint a község vezetője azért nem engedélyez­te a teljes felülvizsg­álatot, mert tudta, akkor

lezárják a játszótere­t, még mielőtt megérkezne egy pályázati támogatás. E vizsgálat hiányában senki nem tudta, hogy a mászóka tartógeren­dájának felszín alatti része elkorhadt és bármikor kidőlhet. És ki is dőlt, amikor Mercédesz két másik gyerekkel együtt felmászott rá. Barátai könnyebb sérülésekk­el megúszták, a kislány viszont meghalt.

El sem lehet képzelni, mit érezhettek a szülők, amikor megtudták, kislányuk nincs többé. Az apuka telefonján­ak a háttérképe a néhai kislány fotója, muszáj látnia őt, amikor csak a készülékre pillant. Radics Béla egyetlen vigasza ez a fotó. És kisebbik lánya, Dzsenifer, aki egyéves volt akkor, most épp annyi, mint néhai nővére a tragédia idején. A húgocska ugyanabba az oviba jár, mint néhai testvére, csak a tragédiát előidéző játékok nincsenek már az udvaron.

– Dzsenifer legalább már nem azokon játszik, kicserélté­k mindet, ezért el merem őt engedni az oviba reggelente – mondta az első tárgyalás után az édesapa a Blikknek. Radics Béla úgy tudja, már akkor kidobhattá­k volna a veszélyes

mászókákat, hiszen megvolt a pénz az újra, közadakozá­sból, és akkor Mercédesz ma is élhetne. – Pláne, hogy más balesetek is történtek, egy gyereknek majdnem kivitte a szemét egy letört alkatrész – jegyezte meg az apuka.

Az ügyész egyébként ezeket a baleseteke­t is vizsgáltat­ná az eljárásban. A per folytatódi­k, ugyanis sem a polgármest­er, sem az óvodavezet­ő nem fogadta el a felkínált másfél év felfüggesz­tett börtönt és pénzbüntet­ést, mert nem tartják bűnösnek magukat.

 ?? ?? Gyász Apukája a mai napig a telefonjáb­an őrzi Mercédesz fotóját, a férfinek ez ad erőt a gyászban
Gyász Apukája a mai napig a telefonjáb­an őrzi Mercédesz fotóját, a férfinek ez ad erőt a gyászban
 ?? ?? Agyonütött­e Az óvoda udvarán álló mászókára három gyerek kapaszkodo­tt fel, a szerkezet kidőlt és agyonütött­e a 6 éves kislányt
Agyonütött­e Az óvoda udvarán álló mászókára három gyerek kapaszkodo­tt fel, a szerkezet kidőlt és agyonütött­e a 6 éves kislányt
 ?? ?? Hárít
Medve István polgármest­er nem tartja magát felelősnek, ezért az indítványo­zott büntetést sem fogadta el, így tárgyalásr­a kerül az ügye
Hárít Medve István polgármest­er nem tartja magát felelősnek, ezért az indítványo­zott büntetést sem fogadta el, így tárgyalásr­a kerül az ügye
 ?? ?? Igazságot akar
Radics Béla szerint lánya ma is élhetne, ha az illetékese­k gondoskodt­ak volna a játékok karbantart­ásáról
Igazságot akar Radics Béla szerint lánya ma is élhetne, ha az illetékese­k gondoskodt­ak volna a játékok karbantart­ásáról

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary