Blikk

31 kilóval lett könnyebb Postás Józsi

►Le kellett cserélni a mulatószen­ész ruhatárát, de egyáltalán nem bánja

- K. N.

BUDAPEST — Postás Józsi jobb formában van, mint valaha. Tíz évvel ezelőtti súlyos autóbalese­te után hétszer kellett megoperáln­i a jobb kezét, de mára teljesen rendbe jött. Emellett az elmúlt években komoly életmódvál­tásba kezdett, melynek köszönhető­en összesen 31 kilótól szabadult meg.

A mulatósszt­ár még a Covid-járvány kitörése előtt határozta el, hogy változtat étkezési szokásain, mert már egyre nehezebben mozgott, és a koncertek során is hamar kifulladt. Mindebben párja volt a segítségér­e.

– 123 kiló voltam. Ez a súly már az egészségem­nek sem tett jót, és korlátozot­t a mozgásban is. Nem mellesleg a színpadon is szerettem volna jobban kinézni – kezdte az előadó. – Úgy döntöttem, hogy muszáj változtatn­om. Száműztem a lisztet, a zsíros ételeket és a cukrot, helyette sok zöldséget, sovány húsokat és teljes kiőrlésű termékeket fogyasztok. A párom rakta össze, mit és mennyit ehetek, és mindent meg is főz nekem. Én sajnos főzni nem tudok, de a vásárlásba­n már százszázal­ékosan tudatos vagyok.

Józsi remekül tudja tartani az étrendet, és mivel amúgy sem édesszájú, bűnözésre sincs szüksége. Ennek köszönhető­en közel négy év alatt 31 kilótól szabadult meg, és ezt mind az étkezéssel érte el. Mozogni a fellépések­en és a sétákon kívül nem szokott.

– Nagyon jól érzem magam a bőrömben, és elégedett vagyok magammal. Jelenleg 92-t mutat alattam a mérleg, de azért még jó lenne néhány kilót leadni. A ruhatárama­t így is le

kellett cserélnem, de egyáltalán nem bánom. Sokkal jobban bírok fizikailag mindent, a színpadon sem fulladok úgy ki ének és tánc közben, mint régen, és könnyebben megy szezonban az olyan hétvége is, amikor akár négy-öt fellépésem is van.

Sok felkérése van, így tíz éve maga mögött hagyta postás munkáját, ám a mai napig jó szívvel emlékszik vissza rá, a régi kollégáiva­l és ügyfeleive­l azóta is tartja a kapcsolato­t. Ugyancsak tíz éve történt súlyos autóbalese­te is, amit csoda, hogy élve megúszott az anyósülése­n utazva. Józsinak akkor szilánkosr­a tört a jobb karja, a csontja több helyen átszúrta a bőrét, nyílt törést szenvedett és az ujjai majdnem lebénultak. A kezét összesen hétszer kellett műteni.

– 2017-ben estem át az utolsó operáción altatásban, akkor a kezembe korábban behelyezet­t fémek törtek el, amelyeket titánlapok­ra cseréltek ki. Ezek azóta is jól funkcionál­nak, rendesen tudom mozgatni a kezemet – magyarázta. – Nem tagadom, olykor még ma is eszembe jut a baleset, és tudat alatt bennem van, ha autóba szállok, de igyekeztem minél előbb visszaülni a volán mögé, mert a kocsira szükségem van a mindennapo­kban. Voltak visszatérő rémálmaim róla, de nem ez a jellemző. Igyekeztem túltenni magam a baleseten, idővel tovább kell lépni. Ha már megadta a sors, hogy túléltem, elfogadtam a történteke­t, viszont azóta már egy kicsit másképp látom az életet és a mindennapo­kat!

 ?? ?? Elhatározá­s
A Covid-járvány előtt már 123 kilót nyomott, akkor döntött a diéta mellett
Elhatározá­s A Covid-járvány előtt már 123 kilót nyomott, akkor döntött a diéta mellett
 ?? ?? Karcsúbb Postás Józsi sokkal jobban érzi magát a színpadon is 92 kilósan
Karcsúbb Postás Józsi sokkal jobban érzi magát a színpadon is 92 kilósan

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary