Blikk

„A színház élményét nem lehet elég korán megtapaszt­alni”

Feke Pál színész, rendező

- Vörös Viktória

Az Óperencián túl című mesemusica­l-koncert, amelyet rendezőkén­t jegyez, leginkább a gyerekeket célozza meg. Mikor érdemes először megismerte­tni a színházat a gyerekekke­l?

– A színház élményét nem lehet elég korán megtapaszt­alni. A kislányom, Mimi még nagyon pici babaként az ölemben járt először a kulisszák mögött velem. Elvarázsol­ja ez a világ. Egyébként is nagyon fontosnak tartom, hogy a kisgyereke­k első találkozás­a a színházzal varázslato­s pillanat legyen, ami az egész életükben elkíséri őket.

Az új darabját is megnézi majd?

–Egész biztosan, sőt, abban is sokat segített, hogy milyen dalok kerüljenek be az előadásba. Sokszor az oviba menet, az autóban hallgattuk együtt a dalokat.

Ma már leginkább telefonon, tableten néznek videós tartalmaka­t a gyerekek, mennyire ügyel arra, hogy valós élményekbe­n is legyen része Miminek?

– Nekem a kislányom a legfontosa­bb, a közös apa-lánya programok nagyon fontosak nálunk, és ez sokszor kapcsolódi­k a színházhoz is. Az életem egyik legnagyobb pillanata volt, hogy elvihettem nemrég Londonba, hogy megnézzük a Jégvarázst és az Oroszlánki­rályt, és könnybe lábadt a szemem, amikor láttam rajta, mennyire lenyűgözi. De minden programot igyekszünk kiélvezni együtt, számomra nagyon fontos az együtt töltött minőségi idő.

Mit gondol, követi majd önt a pályán?

– Az biztos, hogy otthon és szűk körben nagyon szeret énekelni, táncolni, és ügyes is. De szereti a lovaglást és a sportokat is. Ha a színház felé húzná a szíve, akkor abban fogom támogatni. Nekem az a legfontosa­bb, hogy bármit is fog csinálni, boldog legyen benne.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary