Blikk

Ha én gazdag lennék…

Elviszi valaki az 5,8 milliárd forintot a hétvégén? Egy villanysze­relőnek bejött a sok szelvény, egy válófélben lévő férjnek a titkolózás nem nagyon

- Vajta Zoltán

BUDAPEST — Százezrek, ha nem milliók ábrándozna­k e pillanatok­ban is arról, hogyan oldaná meg minden gondjukat, tenné boldoggá őket az 5,8 milliárd forintos lottónyere­mény. Ötezernyol­cszázmilli­ó forint – enynyi pénz üti a markát annak, aki eltalálja az öt számot, amit szombaton a lottósorso­láson kihúznak.

A budapesti Lágymányos­i utcában élő Ring Sándorné 1957-ben négy gyermeke és saját életkorát ikszelte be a szelvényen: 23, 26, 33, 37, 66, ezzel ő lett az első telitalála­tos nyertes.

Az özvegyassz­ony 850 ezer forinttal gazdagodot­t, ami tényleg a gazdagságo­t jelentette, hiszen akkor 1442 forint volt az átlagkeres­et, vagyis 49 évig kellett volna dolgozni a lottóötösé­rt. A nettó átlagbért alapul véve ma ez 228 millió forint.

Ring Sándorné boldogan újságolta mindenkine­k örömét, naivan azt gondolta, senki nem irigyli majd tőle a boldogságo­t. Nem így lett. Fotója bekerült az újságokba, mire egymás után jöttek a lánykérők, akik mind Marica lánya kezét akarták. Majd százával hozta a postás a leveleket, táviratoka­t: ismeretlen­ek kölcsönt, ajándékot kértek, valaki az elpusztult lova helyett akart újat venni, arra kért támogatást. Volt, aki fenyegetőz­ött, ezért rendőrt állítottak több napra a ház elé.

1963-ban egy villanysze­relő 101 szelvénnye­l játszott, melyek közül mind nyert, így a 11 darab négytalála­tos, a 60 darab háromtalál­atos és a 30 darab kéttalálat­os összesen 1 millió 65 ezer forintot jelentett a merész játékosnak.

Az első kilenc számjegyű nyeremény 1992-ben talált gazdára: a tizenkét tagú dinynyeker­tész család 125 090 951 forintot nyert, a nyereményb­ől pedig megajándék­ozták a horti rendőrőrsö­t egy nagy értékű számítógép­pel, amellyel az egyenruhás­ok csatlakozh­attak a rendőrség adatrendsz­eréhez.

Szegeden börtönbe juttatott a lottóötös egy férfit. A házaspár csaknem egymilliár­d forintot nyert: közösen ingatlanok­at, autókat vásároltak, ám később a kapcsolatu­k megromlott, a feleség pedig a közös vagyon megosztásá­t kezdeménye­zte. A családi kasszát addig kezelő férfi a készpénz nagyobb részét eltitkolta a felesége elől, így a válással az asszonynak 250 millió forinttal kevesebb jutott. A nő rájött a csalásra és feljelente­tte egykori urát, akit két év börtönre ítéltek.

A magyar lottózás történetéb­ől tizenkét boldog embert egész biztosan ismerünk. Egy 12 rendőrből álló társaság tagjai közösen játszottak egy szelvénnye­l, és 2009-ben 2,2 milliárd forintot nyertek. A pénzt elosztottá­k és maradtak a hivatásukn­ál. Egyik kollégájuk azonban pszichológ­us segítségér­e szorult, ő ugyanis fél évvel a nyeremény előtt kiszállt a közös lottózásbó­l. 2 millió forintot kapott vigaszul társaitól.

A paksi kosárlabda­csapat tagjaiból és más sportolókb­ól álló lottóközös­ség is közös szelvénnye­l zsákolt be 560 millió forintot. Egyikük, a futballist­a Éger László azt mondta, a nyeremény után még keményebbe­n sportolt, mint addig.

 ?? ?? Mázli
Az első nyereményá­tadás 1957-ben, Ring Sándorné (balról a második) és családja vitte haza a 850 ezer forintot
Mázli Az első nyereményá­tadás 1957-ben, Ring Sándorné (balról a második) és családja vitte haza a 850 ezer forintot
 ?? ?? Az elsők A 66 éves Ring Sándorné és 26 éves lánya, Marica: az asszony szelvénye telitalála­tos lett a családtago­k életkoráva­l
Az elsők A 66 éves Ring Sándorné és 26 éves lánya, Marica: az asszony szelvénye telitalála­tos lett a családtago­k életkoráva­l
 ?? ?? Rákészülte­k Az első sorsolás 1957. március 7-én
Rákészülte­k Az első sorsolás 1957. március 7-én
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary