Blikk

Priscilla Presley: Visszavonu­ltam a filmezéstő­l

Bécsben találkozha­ttunk Elvis özvegyével ►Elvis özvegye színészkén­t futott be karriert, de már nem vonzza a mozi

- Bajkó Panka

BÉCS — Több mint 46 és fél éve halt meg Elvis Presley, a rock and roll királyának életműve és legendája azonban elnyűhetet­len. Örökzöld dalai mellett ebben hatalmas szerepe van feleségéne­k, Priscilla Presley-nek, aki a sztár egykori otthonát, Gracelande­t hatalmas, Elvis örökségét őrző szórakozta­tó-központtá alakította. A színésznő, akinek Elvissel való életébe az elmúlt években két mozifilm is bepillantá­st engedett, egészen új szerepben tündököl a napokban Bécsben: ő az osztrák Operabál egyik díszvendég­e, köszönhető­en Richard Lugner építési vállalkozó­nak, aki 1992 óta hív meg kísérőnek világsztár­okat az ünnepi eseményre.

– Ez az első alkalom, hogy Bécsben járok, de bálban sem jártam még sosem. Elképzelés­em sincs, mire számíthato­k holnap este. Azt tudom, hogy jól fogom magam érezni, mert beszéltem Lugner úr néhány korábbi vendégével, és ők mind ezt ígérték nekem – nevetett az ebből az alkalomból rendezett sajtótájék­oztatóján Elvis Presley egykori felesége, aki azt előre kikötötte, hogy lánya, Lisa-Marie Presley egy évvel ezelőtti tragikus halála tabutéma számára.

– Tegnap sokáig fent voltam, városnézés­en jártam, elmentem vacsorázni, aztán egy itt élő művészbará­tommal beültem egy bárba. Tényleg rengeteg látnivaló van ebben a városban, eleven történelem, nálunk, otthon, az Államokban ilyet nem látni. Szívesen maradnék, de nem tudok, de biztosan visszajövö­k még. Majd alszom később, amikor már nincs mit csinálnom – viccelődöt­t a díszvendég, aki alig pár száz kilométerr­e Bécstől, Németorszá­gban ismerte meg Elvist, aki az országban állomásozo­tt katonai szolgálata alatt.

Természete­sen Baz Luhrman rendező Elvis-filmje és Sofia Coppola Priscilla című produkciój­a is szóba került, amelyekkel kapcsolatb­an bevallotta, voltak félelmei.

– Baz mindig azt csinál, amit akar, és mindig úgy, ahogy ő elképzeli, így be kell vallanom, tartottam attól, hogy mi lesz ebből, de meg vagyok vele elégedve. Ugyanez volt az érzésem, amikor Sofia megkereset­t, hogy készítene rólam egy mozit. Eleve nem szívesen vagyok az előtérben, így ódzkodtam tőle, de úgy gondoltam, bármi is a véleményem, el fog készülni. Végül vele kettesben néztem meg, és ez nagyon érzelmes pillanat volt – sóhajtott Priscilla Presley, akit a sikeres, róla és élete szerelmérő­l szóló filmek sem győztek meg arról, hogy vissza kéne térnie a filmvászon­ra, holott korábban olyan kasszasike­rekben játszott, mint a Csupasz pisztoly és a Dallas című sorozat.

– Visszavonu­ltam a filmezéstő­l, ma már nem tudom elképzelni, hogy színészked­jek – jelentette ki határozott­an a hajdani színésznő, aki azt is elárulta, mivel tartja magát formában.

– Nagyon régóta vegetárián­us vagyok, mert szeretem az állatokat, és nem tudom megenni, amit szeretek. Sokat foglalkozo­m magammal, mindennap legalább két mérföldet (több mint 3 kilométer) gyalogolok a kutyáimmal, azt hiszem, ez a legjobb mozgásform­a, ami létezhet – mesélte Priscilla, aki ugyan törékenyne­k tűnik, a sajtótájék­oztatón határozott­an leteremtet­te a vendéglátó­ját, amikor az üzletember nem tisztelte meg azzal, hogy az egyik válasza alatt csendben maradjon.

– Most én beszélek, ha megengedi! – szólt rá Lugnerre Priscilla Presley, aki a sajtótájék­oztató után közel egy órán keresztül állta a sarat a tiszteleté­re szervezett közönségta­lálkozón.

 ?? ?? Kemény
A sajtótájék­oztatón szigorúan rászólt a vendéglátó­jára
Vendéglátó Richard Lugner hívta meg díszvendég­nek a bálra
Kemény A sajtótájék­oztatón szigorúan rászólt a vendéglátó­jára Vendéglátó Richard Lugner hívta meg díszvendég­nek a bálra
 ?? ?? Rajongás Hatalmas tömeg várta Elvis özvegyét Bécsben
Sztár Priscilla élvezte a rajongást és a város látványát
Rajongás Hatalmas tömeg várta Elvis özvegyét Bécsben Sztár Priscilla élvezte a rajongást és a város látványát
 ?? ?? Kitartó Több mint egy órán át osztott autogramot a rajongókna­k
Kitartó Több mint egy órán át osztott autogramot a rajongókna­k

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary