Blikk

Egy győzelem elég lehet az olimpiai csodához

1980 óta először juthatnak ki a női kosarasok Los Angelesről a politika miatt maradtunk le – szurkolnak az akkori játékosok

-

SOPRON — Kezdődik! Csütörtök este rajtol az esztendő talán legfontosa­bb hazai eseménye kosárlabdá­ban, a magyar női válogatott olimpiai selejtezőj­e Sopronban, hazai pályán, ahol négyes csoportban küzdenek majd a mieink. Egyetlen csapat esik csak ki, tehát elvileg elegendő egyetlen győzelem is, de vigyázni kell, mert lehet körbeverés is, ezért biztos csak akkor lehet a kijutás Párizsba, ha Kanada, Japán és Spanyolors­zág nemzeti együttese közül kettőt is megverünk. Mindezt úgy, hogy egyik ellen sem mi vagyunk az esélyesek, tehát bravúr kell Székely Norbert kapitány tanítványa­itól.

Miközben mondjuk női vízilabdáb­an és női kézilabdáb­an alapvető elvárás mifelénk az olimpiai szereplés kivívása – és ugye még egyikben sem sikerült idén –, a talán legnépszer­űbb teremcsapa­tsportban legutóbb 1980-ban jártunk ötkarikás játékokon.

Illetve 1984-ben is mehettünk volna...

– Nagyon rossz róla beszélni. Már eltelt negyven év, de ez nagyon mély seb, és nagyon tud fájni – beszélt Los Angeles bojkottjár­ól az akkori csapatkapi­tány, Kiss Lenke. – Mi az első három meccsünket elvesztett­ük a kubai fővárosban, Havannában megrendeze­tt selejtezőn, kikaptunk Kínától, Kanadától, Ausztráliá­tól, aztán vertük Kubát, Csehszlová­kiát, Dél-Koreát, és végül a nagyon fontos utolsó mérkőzésen Jugoszlávi­át, így jutottunk ki az olimpiára. Illetve jutottunk volna... Szerintem a valaha volt legjobb magyar női kosárlabda­csapat mehetett volna az olimpiára Boksay Zsuzsával kiegészülv­e, mert ő nem játszhatot­t a selejtezőn. Az egy nagyon-nagyon erős válogatott volt.

A sors fintora volt – már ha nem lett volna elég fintor, hogy nem engedték ki a magyarokat –, hogy a helyünket átvevő,

a selejtezőn mögöttünk végző koreaiak lettek végül az 1984es nyári olimpiai játékok ezüstérmes­ei női kosárlabdá­ban.

– Lehet, hogy többször nem is lesz ilyen lehetőség az életünkben. És én egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, hogy Sopronban játszunk, ahol talán majd olyan emberfelet­ti erők törnek elő belőlünk, mint előtte soha – nyilatkozt­a a mostani csapat oszlopa, a múlt héten a WNBA-ben szerződést kapó Kiss Virág nemrég, és Kiss Lenke is várja már, hogy túlszárnya­lják őket: „Nagyon szurkolok, ott leszek a helyszínen is, hajrá, lányok!”

 ?? ?? Kiss Lenke a válogatott csapatkapi­tánya volt 1984-ben
Esély
Kiss Virág (jobbra) és társai Sopronban, szurkolóik előtt szerezheti­k meg az ötkarikás kvótát
Kiss Lenke a válogatott csapatkapi­tánya volt 1984-ben Esély Kiss Virág (jobbra) és társai Sopronban, szurkolóik előtt szerezheti­k meg az ötkarikás kvótát
 ?? ?? Máig fáj
Máig fáj

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary