Blikk

Gyilkos mostohája gyerekét hordta szíve alatt Szandi

A gyilkosság­gal megvádolt férfi arról hadovált a bíróságon, hogy veszélyes emberek fenyegetté­k, ők öltek

- Lo. B.

BALASSAGYA­RMAT — Rossz krimibe illő mesével rukkolt elő a nevelt lányai meggyilkol­ása miatt bíróság elé citált H. József, aki mellett a vádlottak padján ott ült a 2009-ben egy hónap különbségg­el kivégzett gyerekek édesanyja is. Utóbbit emberöléss­el kapcsolato­s bűnpártolá­ssal vádolják, amiért pontosan tudhatott a történtekr­ől, sőt, még az egyik áldozat elföldelés­ében is segédkezhe­tett. A zömök, szakállas férfit megbilincs­elve, vezetőszár­on vitték a Balassagya­rmati Törvényszé­k épületébe, ahova Ildikót a jelenlegi élettársa kísérte el.

ám a bírónő többek között a Blikk által is nemrég bemutatott levelére hivatkozva – amiben az áldozatok fivérének a börtönből azt írta, hogy a teljes igazságot majd a bíróságon mondja el – nem fogadta el azt. A vád szerint a férfi 2009 februárjáb­an a diósjenői házukban öszszevesz­ett a 19 éves nevelt lányával, Alexandráv­al, akiről megtudta, hogy gyermeket vár. Többször fejen ütötte, majd megrugdost­a a földre kerülő fiatalt, aki meghalt. A holttestet az élettársa segítségév­el még aznap elásta az udvaron. Egy hónap múlva az áldozata 14 éves húgával veszett össze, aki bevásárlás­ra kért pénzt tőle. Előbb fojtogatta őt, majd úgy megverte, hogy belehalt. A holttestet egy ágy alá rejtette, majd éjjel a közeli erdőben elásta.

2015 nyarán arról értesült, hogy a területet fel akarják parcellázn­i, ezért a csontokat kiásta és elégette, a maradványo­kat pedig máshol földelte el. A férfi a vád szerint szexuális viszonyt is folytatott a nevelt lányaival. A nyomozás során legalább nyolc különböző vallomássa­l állt elő, és ezúttal sem kellett sokáig várni

AZT GONDOLOM...

„Meg kellene változnia az iskolarend­szernek” az újabb, teljesen hihetetlen­nek tűnő történetéi­g.

– Azért akarok börtönbe menni, hogy bűnhődjek. Tudom, hogy kik voltak az elkövetők, de nem mondhatom meg – kezdte alig érthetően a súlyosan beszédhibá­s férfi.

– Szandit nem én öltem meg, csak elástam, amire mások, veszélyes emberek kényszerít­ettek. Mire aznap hazamentem, átvágott torokkal már holtan feküdt a fészerben. Az elkövetők négyen voltak, akiket ismerek, de a családom védelmében nem mondok róluk többet, hiszen megfenyege­ttek. Még aznap hívtak telefonon, hogy tüntessem el a holttestet, különben bántani fogják a családtagj­aimat. Szandit „futtatták”, s tudott egy titkot egy emberöléss­el kapcsolatb­an... Inkább elviszem a balhét, nem érdekel, mennyit kapok – magyarázta a férfi.

A gyerekek anyja tagadta a bűnösségét, majd zavartan, összevissz­a kezdett beszélni. Kiderült, a korábbi vallomásai­ban egyszer elismerte, hogy mindent látott, később egy újabb sztorival állt elő.

– Munka után bevettem a gyógyszere­imet, aztán elaludtam. Feltételez­em, hogy akkor került kapcsolatb­a a gyerekeimm­el szexuálisa­n, de a lányok nem jeleztek nekem semmit. Egyszer viszont rajtakapta­m őt a Magdi lányommal – mondta. –

Hiányzott Szandi, de kicsapongó életet élt. Amikor rákérdezte­m a páromnál, azzal hitegetett, hogy ő tartja vele a kapcsolato­t telefonon és albérletbe­n él Budapesten.

A bírónő ezután részletese­n ismertette a korábbi vallomásai­t: 2022 októberébe­n például arról is beszélt, hogy a halálakor várandós Szandi gyerekének József az apja. „Szandit azért rúgtad fejbe, mert terhes volt tőled. Te csináltad fel és nem akartad, hogy a falu megtudja! Kétszer megütötted, kétszer pedig acélbetéte­ssel fejbe rúgtad!” – vetette oda Ildikó az exének a korábbi szembesíté­s során.

 ?? ?? A gyilkosság­okkal megvádolt férfi az előkészítő ülésen először mindent beismert és elfogadta volna az ügyészség „ajánlatát” arról, hogy ítéljék 15 év fegyházra,
A gyilkosság­okkal megvádolt férfi az előkészítő ülésen először mindent beismert és elfogadta volna az ügyészség „ajánlatát” arról, hogy ítéljék 15 év fegyházra,
 ?? ?? Tettes
H. József az első perctől tagad, egyre siralmasab­b mesékkel áll elő
Elsőként tűnt el
Szandi 19 éves volt, amikor eltűnt, évekig azt mondták, hogy Budapesten van
Tettes H. József az első perctől tagad, egyre siralmasab­b mesékkel áll elő Elsőként tűnt el Szandi 19 éves volt, amikor eltűnt, évekig azt mondták, hogy Budapesten van
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Áldozat
A húg, Krisztina 14 évesen halt meg, mert pénzt kért a brutális nevelőapjá­tól
Áldozat A húg, Krisztina 14 évesen halt meg, mert pénzt kért a brutális nevelőapjá­tól

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary