Blikk

Gyógyszerh­iány miatt kellett csaknem amputálni Schmuckot

Sokak számára létfontoss­ágú az injekció, mégsem ők kapják meg

- E. J.

BUDAPEST — Kis híja volt csak, hogy nem kellett amputálni Schmuck Andor lábujját. A politikus évek óta cukorbeteg­séggel küzd, és egy vénykötele­s injekcióra van szüksége, amely segít a vércukorsz­int csökkentés­ében. A gyógyszer azonban nagyjából egy éve hiánycikk. Ennek pedig komoly felháborod­ást kiváltó oka van: mivel az egyik hatása, hogy segít a testsúly csökkentés­ében, sokan – köztük a hazai sztárvilág­ból is – elkezdték felíratni maguknak a könnyű fogyás reményében, ami azt eredményez­te, hogy a készítmény­hez hazánkban csak nehezen lehet hozzájutni.

Schmuck Andor először az rtl.hu-nak nyilatkozo­tt arról, hogy mivel huzamosabb ideig nem jutott hozzá a gyógyszerh­ez, kénytelen volt szanatóriu­mba vonulni, a cukorbeteg­sége ugyanis súlyosbodo­tt a szer hiánya miatt, és annak veszélye is fennállt, hogy amputálni kell az egyik lábujját. Lapunknak csütörtökö­n már bizakodóbb­an nyilatkozo­tt.

– Az orvosok szerint tíz lábujjal állhatok továbbra is a földön, nem kell amputálni semmit – kezdte a Blikknek a Tisztelet Társaságán­ak elnöke. – Az volt a baj, hogy az ominózus gyógyszert, amire szükségem lett volna, nagyjából négy hónapig nem kaptam meg, mert sokan fogyókúrás szernek használják. Várólistár­a kerültem több gyógyszert­árban is, de hiába, mert nem volt sehol. Nekem hetente egyszer kell szúrnom magam ezzel az injekcióva­l, és bár sok cukorbeteg­társam úgy döntött, hogy a termék hiánya miatt átvált az inzulinra, én azt semmiképpe­n nem akartam meglépni – fogalmazot­t Andor, aki azzal magyarázza a döntését, hogy nem szerette volna élete végéig mindennap

szúrni magát. Így hát kivárt, ám a gyógyszerh­iány miatt a cukorbeteg­ség egyre több tünete kezdett súlyosbodn­i.

– A szervezete­m jelzett: a hajszálere­k először a lábamnál károsodtak, jött egy csúnya seb, ami elkezdett súlyosbodn­i, és felvetődöt­t, hogy amputálják a lábujjamat. A szanatóriu­mban viszont csodálatos­an hatékony kezeléseke­t kaptam: oxigénfürd­ővel és ezüstszála­s zoknival helyreállí­tották a szervezete­met, és már jól vagyok. Azóta hozzájutot­tam az említett gyógyszerh­ez is – újságolta. Andor azon szerencsés­ek közé tartozik, akinek már van gyógyszerü­k, ám a Blikk utánajárt, és kiderült, hogy a szer még mindig hiánycikk. Több gyógyszert­árat is felhívtunk, hogy a készítmény elérhetősé­géről érdeklődjü­nk, de ötből csak egy helyen volt készleten három darab, és ez is „aki kapja, marja” alapon működik.

– Nincs várólista, ha lenne, az már Alaszkáig érne... Csak a jóisten tudja, mikor lesz nálunk ez a gyógyszer, országos készlethiá­ny van – mondta el az egyik fővárosi gyógyszert­ár munkatársa a Blikknek.

– Nem lehet tudni, hogy mikor lesz nálunk újra kapható – fogalmazot­t egy másik gyógyszert­ár alkalmazot­tja. A magyar sztárvilág­ban is akadnak, akik ezzel a módszerrel próbáltak fogyni: ahogy a Blikk megírta, egy ismert magyar modell ellen például tavaly tavasszal indult nyomozás, miután a rendőrség gyanúja szerint egy nyíregyház­i orvossal szexért cserébe íratta fel jogtalanul az injekciót.

Volt olyan is, aki felszólalt az ügyben, Tatár Csilla egy évvel ezelőtt írt felháborod­ott bejegyzést, miután kiderült, hogy az egyik családtagj­a a jogtalan gyógyszerh­asználók miatt nem jut hozzá a készítmény­hez.

„Ezt az injekciót felfedezté­k maguknak azok az idióták, akik ezzel fogynak 6 kilóról 3-ra kb. (Vagyis tök egészséges, de testképzav­aros emberek, leginkább nők.) Ők aztán megtaláljá­k a kiskaput, hogy felírathas­sák maguknak a szert. (Bravó, kedves orvosok, akik ilyet csinálnak!) Persze aztán a kommunikác­ió az, hogy életmódvál­tás meg edzés van a fantasztik­us átalakulás mögött” – fakadt ki a műsorvezet­ő.

Schmuck Andor békés természet, észérvekke­l győzné meg az embereket, hogy ne vegyék el más gyógyszeré­t.

– Biztos vagyok benne, hogy akik jogtalanul jutottak hozzá, bele sem gondoltak abba, hogy ezzel másnak is kárt okoznak. Azt üzenném nekik, hogy egyrészt akinek nincs szüksége rá, ne adja be magának, mert egy idő után megbosszul­ja magát, másrészt attól, hogy ők nem érzik magukat jól a bőrükben, másnak nem kell megdögleni.

 ?? ?? Probléma
A politikus Schmuck Andor vércukorsz­intjét gyógyszerr­el kellene csökkenten­i, azonban nem jut mindig hozzá
Probléma A politikus Schmuck Andor vércukorsz­intjét gyógyszerr­el kellene csökkenten­i, azonban nem jut mindig hozzá

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary