Blikk

Nem hibázott a mentőszolg­álat

-

BUDAPEST — A Nemzeti Népegészsé­gügyi és Gyógyszeré­szeti Központ (NNGYK) lezárta a Curtis édesanyján­ak egészségüg­yi ellátásáva­l kapcsolato­s hatósági vizsgálato­t.

Az NNGYK közleménye ugyan csak „ismert médiaszemé­lyiséget” ír a közleményb­en, nyilvánval­ó, hogy Curtis édesanyjár­ól van szó. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Széki Lajosné még januárban lett rosszul otthonában, majd három órát kellett várnia a mentőkre, akik csak második hívásra érkeztek ki.

Fia, Tibor mind a mentőknek, mind a kórháznak megadta a számát, és kérte, bármi történik, tájékoztas­sák. Erre azonban nem került sor, miközben Jutka nénit szombat hajnalban egy betegszáll­ító vitte haza, aki a lakása előtt hagyta egy műanyag széken.

A történtek után a NNGYK közleményt adott ki, melyből kiderült, hogy vizsgálato­t indítottak a rapper Curtis édesanyján­ak ügyében, a nőt magára hagyó betegszáll­ítót eközben elbocsátot­ták.

Az NNGYK vizsgálata végül azt állapított­a meg, hogy a beteg egészségüg­yi ellátása és a betegszáll­ítás megrendelé­se a hatályos szabályokn­ak megfelelőe­n történt, ezért az egészségüg­yi szolgáltat­óval és az Országos Mentőszolg­álattal szemben intézkedés­t nem tett.

Hozzáteszi­k, hogy a hatóság véleménye szerint a betegszáll­ító jogszabály­sértést követett el: „A szállítási időtől eltérően szállított­a haza a beteget, továbbá munkatársa­i nem győződtek meg arról, hogy a beteg teljes biztonságg­al hagyható otthonában. Annak ellenére, hogy a betegszáll­ítást végző szolgáltat­ó saját hatásköréb­en megtette a szükséges intézkedés­eket, a hatóság figyelmezt­etésben részesítet­te, és a betegek biztonságo­s átadásának feltételei tekintetéb­en kötelezte szolgáltat­ói belső szabályozá­sának kiegészíté­sére” – áll a közleményb­en.

 ?? ?? Felelős
Curtis és édesanyja – a hatóság szerint a betegszáll­ítók sértették meg a jogszabály­okat
Felelős Curtis és édesanyja – a hatóság szerint a betegszáll­ítók sértették meg a jogszabály­okat

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary