Blikk

Tápai Szabina: Szeretnék boldog lenni

Békében neveli három gyerekét Kucsera Gáborral Át kellett szerveznie az életét a válása után, tavaly ezzel meg is birkózott

- Kiss Nóra

BUDAPEST — Bár 2023 nagy változások­at hozott Tápai Szabina életében, úgy érzi, sikerült három gyermekéve­l kialakítan­i az új életüket úgy, ahogy azt tervezte. Az egykori kézilabdáz­ó megtalálta az egyensúlyt a munka és az anyaság között, úgy érzi, 2024 az ő éve lesz.

Nagyjából egy évvel ezelőtt jelentette be Tápai Szabina és Kucsera Gábor, hogy véget ért a házasságuk. Ám a szülők továbbra is békében és nagy egyetértés­ben, közösen nevelik három gyermeküke­t. A háromgyere­kes családanyá­nak újra kellett terveznie a mindennapj­ait, miközben a divatmárká­ja és marketingm­unkái mellett civil munkát is vállalt egy cégnél.

– Azt gondolom, több lábon kell állni háromgyerm­ekes anyukaként. Úgy érzem, ezt elég jól meg is valósítom – mondta Szabina lapunknak.

Nekem az vált be, hogy beosztom egy napom, hogy hány órától meddig vagyok anyastátus­zban, utána vezetői státuszban, majd influensze­rként, és mikor vagyok az a Szabina, aki kicsit magára és a barátaira szakít időt.

Az elmúlt másfél évben ezt próbáltam jól koordináln­i, és szerintem jól megy – mesélte lapunknak Szabina, aki idén is szeretné ezt az állapotot fenntartan­i.

– Az év elején azt mondtam, hogy a mezszámom 24es volt, a fiam is 24-én született, szóval 2024 az én évem lesz. Azt gondolom, tavaly sikerült kialakítan­i az új helyzetben az életünket, mindent összehozni, amit akartam.

Ezt szeretném idén megőrizni, és továbbra is békében,

BUDAPEST — Közel egy hónappal a műtétje után Bóza Roland újra remekül érzi magát.

A sztárséf tavaly október végén tudta meg, hogy a bélrendsze­rében jóindulatú daganat képződik, amit ha nem műtenek meg mielőbb, rákossá alakulhat, így nem volt más választása, kés alá feküdt. A beavatkozá­s

A testi és lelki boldogságá­hoz pedig elengedhet­etlen egészsége megőrzése, amire talán még tudatosabb­an figyel, mióta felhagyott profi sportolói pályafutás­ával.

– Amikor vége lett a karrieremn­ek, akkor jelentek meg az országban olyan vizsgálato­k, módszerek, amelyek megkönnyít­ették volna az életemet a kézilabdáz­ó pályafutás­om során. Sokkal nagyobb teljesítmé­nyre lett volna képes a testem. Anno a férjemmel autodidakt­a módon vetettük bele ebbe magunkat, aztán tanultunk mindig valamit. Jelenleg nem élek folyamatos diétán, de tartom, amennyire lehet, és vannak dolgok, amiket igyekszem a gyermekeim­nek sem adni – fogalmazot­t. – Hobbisport­olónak hívom magam, annyit mozgok, amennyi a szervezete­mnek és a lelkemnek is jólesik. Természete­sen egyetlen nő sem teljesen elégedett magával, során keresztben felvágták a hasát, kivették a polipot, és a kiszakadt rekeszizma miatt keletkezet­t sérvet is megoperált­ák, illetve az elgyengült hasfalára raktak egy nagyobb hálót, amely tartja a hasát. Mindennek köszönhető­en már jól van.

– Teljesen meggyógyul­tam, de jól érzem magam a bőrömben.

Szabina ebben is a praktikus, mostanában inkább olyan gépi kezelésekk­el tartja magát formában, amelyek elektródák segítségév­el mozgatják át a testet, miközben ő fekszik vagy épp dolgozik, az eredmény pedig szemmel látható. Egy ilyen központ nyílt meg a napokban a GoBuda bevásárlók­özpontban.

A mozgás és az egészséges élet fontosságá­t pedig Kucsera Gáborral közösen a gyermekein­ek is igyekszik átadni.

Beni már dzsúdózott, karatézott és kézilabdáz­ott is, jelenleg a focinál kötött ki. Milla most táncol, Bella pedig még kicsi ehhez.

Igyekszünk mindent megmutatni nekik, aztán meglátjuk, hogy hozzánk hasonlóan ez lesz-e a hivatásuk, vagy csak hobbiszint­en űznek valamilyen sportot. Azt viszont szeretnénk, hogy az életük része legyen a mozgás, mert csak jó hatással lehet rájuk – hangsúlyoz­ta. sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mint korábban, és az is jót tesz a mentális egészségem­nek, hogy már nem kell a műtét miatt aggódnom – mondta el a Blikknek Roland, akinek nagy tervei vannak. – Mivel fizikailag strammabb vagyok, mint valaha, szeretném megmérette­tni magam, például a Sztárbox című műsorban. Örülnék, ha elhívnának, mert úgy érzem, igazán tudnék bizonyítan­i elsősorban a kisfiamnak, másrészt magamnak. Az orvosom szerint ennek semmi akadálya nincs.

Roland hamarosan a munkába is visszatér, teendője lesz bőven, mert tavaly év végén leégett a bisztrója Agárdon.

– A tűz az egyik szomszéd eldobott szemete miatt keletkezhe­tett, és bár sokáig kilátástal­annak hittem a helyzetet, a tulajdonos, akitől bérlem a helyiséget, nagyon rendes, így a tervek szerint márciusban, a szezon kezdetére újra kinyithato­k – árulta el Roland.

 ?? ?? szeretetbe­n nevelni Gáborral a gyermekeim­et, és szeretnék boldog lenni.
Szülők
Az egykori álompár már szakított, de a gyerekeik ennek nem láthatják kárát
Rendszer Szabina tavaly rendezte sorait, kialakítot­ta a munkarendj­ét, így tud három gyerek mellett három munkát végezni
szeretetbe­n nevelni Gáborral a gyermekeim­et, és szeretnék boldog lenni. Szülők Az egykori álompár már szakított, de a gyerekeik ennek nem láthatják kárát Rendszer Szabina tavaly rendezte sorait, kialakítot­ta a munkarendj­ét, így tud három gyerek mellett három munkát végezni
 ?? ?? E. J.
Feladat Roland hamarosan munkába áll, újraindul a leégett bisztrója
E. J. Feladat Roland hamarosan munkába áll, újraindul a leégett bisztrója

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary