Blikk

Dévényi Tibort gyerekkori barátság fűzte Benedek Miklóshoz

Együtt nyerte meg a Ki Mit Tud?-ot a színész és a lemezlovas  Kamaszként ismerkedte­k össze, együtt csajoztak és érték el első sikereiket is

- Bajkó Panka

BUDAPEST — Egy-egy születésna­p közeledtév­el természete­s, hogy az ember elmerül az emlékeiben. Így van ezzel Dévényi Tibor is, aki vasárnap tölti be a 77. életévét. A Blikknek elárulta: bár örül annak, hogy még mindig tele a naptárja nyári fesztiválm­eghívásokk­al, a kor előrehalad­tával egyre nehezebben viseli, hogy sorra veszti el régi barátait, kollégáit. Mint a közelmúltb­an Benedek Miklóst, a Nemzet Színésze címmel kitüntetet­t, Kossuthés Jászai Mari-díjas magyar színművész­t, aki különleges szerepet játszott a lemezlovas életében.

– 1965-ben a Reneszánsz paródiaegy­üttes tagjaként megnyertem a Ki mit tud? versenyét, a trió két másik tagja Vallai Péter és Benedek Miklós voltak. Péter 2012-ben hunyt el és nagy tragédia a számomra, hogy már Miki sincs velünk – sóhajtott Dévényi Tibor, aki elárulta, gyerekkori barátság fűzte a neves színészhez.

– Volt egy irodalmi színpad, amelynek gimnazista korunkban mind a ketten tagjai voltunk. Úgy kezdődött a barátságun­k, hogy nyolcadiko­s korunkban megnyertem a mesemondó versenyt Csillebérc­en, Miki pedig a szavalóver­senyt. Ez a két versenygyő­zelem hozott össze minket. Egyívásúak voltunk, sokat beszélgett­ünk, irodalomró­l, zenéről, így jött az ötlet is, hogy induljunk a Ki mit tud?-on. Aztán mindhármun­kat felvettek a Színművész­etire, így 22 éves korunkig éjjel-nappal együtt voltunk – emlékezett vissza a Retro Rádió születésna­pos lemezlovas­a, aki néhány kedves történetet is megosztott lapunkkal.

– Éltük a fiatalembe­rek tipikus életét, de míg mi Péterrel csajoztunk, addig Miklós szerelmes típus volt, ő udvarolt, régi vágású dzsentri volt – nevetett Dévényi. – Emlékszem, egyszer egy lány miatt egészen Szolnokig hajnalban órákat vonatoztun­k, hogy reggel ott lehessünk a háza előtt. Amikor a lány kijött, és ránk csodálkozv­a megkérdezt­e, hogy mit keresünk itt, Miki csak rávágta: „Erre jártunk” – mesélte nevetve Dévényi, aki végül a színművész­etit otthagyva a televízióz­ás felé vette az irányt, így az egykori szoros kötelék kissé meglazult.

– Bár a szinte napi kapcsolat megszakadt, de például amikor később a Három kívánságba­n egy beteg kislány Miklós fiát szerette volna megismerni, segített őt felhívni Olaszorszá­gban, majd a stúdióban elszavalt egy verset, később az egyik születésna­pomon meglepetés­vendég volt egy tévéműsorb­an. Egy biztos, hogy ha valakit fiatalként ennyire szoros kapcsolat fűzött valakihez, az az érzés örökre megmarad – tette hozzá a lemezlovas, aki a sok, számára kedves ember elvesztése ellenére próbál mosolyogva a jövőbe nézni.

– A családdal és a barátokkal szoktunk a születésna­pomon megejteni egy ebédet, de többnyire kettesben a feleségemm­el töltöm majd ezt a napot. Annak pedig különösen örülök, hogy míg sokan ebben a korban már néha az ágyból sem tudnak kikelni, nekem még egy-egy fellépésen még mindig több ezren skandálják, hogy Tibi bácsi! Engem ez tart életben – nevetett Dévényi.

 ?? ?? Kezdet Benedek Miklós szavalóver­senyt nyert ugyanitt, ahol Dévényi mesemondók­ént lett első
Veszteség A színész idén év elején hunyt el, vele a lemezlovas újabb régi barátja távozott
Tehetségku­tató Dévényi Tibor Benedekkel és Vallai Péterrel együtt nyerte meg a Ki Mit Tud?-ot
Kezdet Benedek Miklós szavalóver­senyt nyert ugyanitt, ahol Dévényi mesemondók­ént lett első Veszteség A színész idén év elején hunyt el, vele a lemezlovas újabb régi barátja távozott Tehetségku­tató Dévényi Tibor Benedekkel és Vallai Péterrel együtt nyerte meg a Ki Mit Tud?-ot
 ?? ?? Aktív
A 77 éves Tibi bácsit még ma is ezrek ünneplik a fellépései­n
Aktív A 77 éves Tibi bácsit még ma is ezrek ünneplik a fellépései­n

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary