Milliárdosok szerveznek doppingolimpiát
Már több mint 900 sportoló jelezte, hogy indulna A szervezők az indulásért pénzt adnak, és orvosokkal zárnák ki a kockázatokat
LONDON — „Kokszoltál?” – na ez a kérdés biztosan nem kerül elő az olimpia alternatívájaként tervben lévő Enhanced Gamesen, azaz Teljesítményfokozó Játékokon, mert nem végeznének doppingellenőrzést! Az eseményt decemberben, az Egyesült Államokban rendeznék meg öt – úszás, torna, súlyemelés, atlétika és küzdősport – kategóriában. Mindenki azt és annyi teljesítményfokozót használhatna, amennyit akar. A rajthoz állók orvosi vizsgálatokon vennének részt, hogy kizárják az egészségügyi kockázatokat. Az ötletgazda a Londonban élő ausztrál milliárdos üzletember, Aron D’Souza, aki véget vetne „a sportot átjáró szemfényvesztésnek”.
– Az olimpián részt vevők majd fele, 44 százaléka ismeri el, hogy tiltott szereket használ, de csak 1 százalékukat kapják el az ellenőrzések során. Ez álszentség. Az Enhanced Games nyitott és őszinte. A sportolók felnőtt emberek, joguk van azt tenni a testükkel, amit akarnak. Egyetlen kormánynak, atyáskodó, elnyomó sportszövetségnek sem szabad meghoznia ezeket a döntéseket a sportolók helyett – mondta D’Souza, aki azután gondolkozott el az esemény megszervezésén, hogy konditeremben tapasztalta, szinte mindenki teljesítményfokozó szerekkel él. Hozzátette, ezáltal tiszta viszonyok teremtődnének, s a tapasztalatok hozzájárulhatnának az emberi teljesítmény határait feszegető kutatásokhoz is.
A feltételes mód azért indokolt, mert a világ szinte minden nagy sportszervezete, szövetsége elvetélt, ostoba ötletnek tartja egy ilyen esemény megrendezését. Ugyanakkor D’Souza szerint 900, anonimitást kérő sportoló jelezte, részt venne a viadalon, amelyen a szervezők már az indulásért jelentős pénzjutalmat ígérnek. Több milliárdos is az esemény mellé állt, a legnagyobb név a PayPal társalapítója, a nettó 6,2 milliárd dolláros (2,2 billió Ft) vagyonnal rendelkező, gátlástalanságával hírhedtté vált Peter Thiel, ő állítólag már eddig is több millió dollárral támogatta a rendezést.
A főszervező D’Souza létrehozott egy külön honlapot is az eseménynek, ahol a tudomása szerint doppinggal elért, mai napig élő világcsúcsokról is beszámol...