Mit hoz a sárkány éve a kínai horoszkóp szerint?
Az asztrológusok azt jósolják, a növekedés, a bőség ideje jön el ►Az alábbiakból minden csillagjegy szülötte megtudhatja, mire számíthat
Ma kezdődik a fa sárkány éve, és kifejezetten jónak ígérkezik: az átalakulás, a növekedés és a bőség éve lesz. Az alábbiakból részletesen is kiderül, mit hoz az egyes csillagjegyek szülöttei számára.
Ez az év vegyes lehetőségeket és nagy kihívásokat tartogat. Karrierkilátásai javulnak, a sikerhez azonban elengedhetetlen a körültekintés – kerülje a szükségtelen kockázatokat, és akkor jelentős előrelépést tehet céljai felé. Kapcsolatában hullámvölgyekre számíthat. Fontos, hogy türelmes és megértő maradjon, mert akkor megerősödhet a párja és ön között a kötelék. Az egészségnek prioritásnak kell lennie, ha jót akar, figyeljen oda a kiegyensúlyozott életmódra.
2024-ben siker és előléptetés jöhet a karrierjében, az új pozícióval együtt azonban megszaporodnak az irigyei is. Fontos, hogy egész évben koncentrált és határozott maradjon. Meg kell találnia az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Különösen azért, mert a sárkány éve hagyományosan a családbővítéshez kapcsolódik, vagyis ez az év alkalmas a gyerekvállalásra, de akár házasságkötésre is. Fontos, hogy egészségét ne hanyagolja el, tanuljon stresszkezelési technikákat.
Dinamikus és eseménydús évre számíthat. Számtalan karrierlehetőség adódhat, amit kellő magabiztossággal és határozottsággal megragadhat. A döntéshozatalban azonban óvatosság javasolt. Kapcsolatában kihívásokkal nézhet szembe, de ezeket nyílt kommunikációval és megértéssel könnyen kezelheti. Ha viszont párt keres, izgalmas kalandokban lehet része. Összességében jó éve lesz, ha rugalmas és képes az alkalmazkodásra, szerencsésen túljut a hullámvölgyeken.
2024 a megpróbáltatások és lehetőségek éve lesz, ami személyes fejlődéshez vezet. A sikerhez és az anyagi növekedéshez elengedhetetlen, hogy ne hozzon elhamarkodott döntéseket, és hogy szövetségesekre leljen a munkahelyén. Karrierje szempontjából kedvező lesz az április, az augusztus és a december, de legyen résen márciusban, júniusban és szeptemberben. Szerelmi életében kerülje a túlzott impulzivitást, figyeljen a megfelelő kommunikációra.
Ez az ön éve – felerősödnek alaptulajdonságai, bátor lesz és önbizalommal teli. Ennek eredményeként átveheti az irányítást az élete felett, követheti a céljait. Elsöprő energiája azonban akadályt is jelenthet, különösen, ha nem hajlandó az alkalmazkodásra. Ne akarjon mindent azonnal. Kapcsolatában támadhat némi zűrzavar, de türelemmel és kompromisszumkészséggel túljuthatnak a problémákon. Ha még keresi az igazit, megtalálja a boldogságot.
A szerencse ön mellé szegődik 2024-ben, az anyagiakkal nem lesz gondja: stabil és állandó jövedelemre számíthat, igazán jó bevételeket az őszi és a téli hónapok hoznak majd. Ha új vállalkozásba vágna, az év első felében tegye, akkor minden sikerül. A szerelemben viszont kihívások elé néz: egy váratlan találkozás egy régi szerelmével teljesen összezavarja az érzéseit, és akkor is késztetést érezhet a vele való újrakezdésre, ha már foglalt a szíve.
Lehetőségekkel teli évet hoz 2024. Képes lesz leküzdeni az év során felmerülő nehézségeket, ennek eredményeként pénzügyi növekedés, jólét várható. Ami a szívügyeket illeti: a válást fontolgató párok kapcsolata is helyrejöhet, ha hajlandóak megdolgozni érte. Le kell vonniuk a tanulságot a múlt hibáiból, és akkor vissza tudnak térni egymáshoz, fel tudják éleszteni a szenvedélyt, és újra szoros lehet köztük a kötelék.
Pénzügyei nem alakulnak túl jól, érdemes kerülnie a felesleges kiadásokat. Karrierjében kisebb akadályokba ütközhet, az egészségével is adódhatnak problémák, érdemes jobban odafigyelnie. Szerelmi életében izgalmas változások várhatók: eddig a szeretteit helyezte előtérbe, a saját boldogságát hátrébb sorolta. Most ez megváltozik. Szerelemre, kiteljesedésre vágyik. Jó hírünk van: ősszel a párkapcsolatban élők életébe visszatér a szenvedély.
A legszerencsésebb csillagjegyek közé tartozik, még akkor is, ha az első negyedévben ezt nem így érzi. A második negyedévben olyan befektetési lehetősége adódik, ami később busásan megtérül. De legyen elővigyázatos, ne menjen bele törvénytelen bizniszbe. Érdemes inkább egy hobbiját üzletté fejleszteni. Az év vége felé pénzügyei rosszul alakulnak, ami nem tesz jót az önbizalmának és az egészségének sem, de ne féljen, ez csak átmeneti krízis.
Virágzó éve lesz 2024, bővelkedni fog lehetőségekben és anyagiakban is. Jó bevételekre számíthat, olyannyira, hogy ha van hitele, képes lesz visszafizetni. Fontos azonban, hogy ne váljon önelégültté, mert a körülményei bármikor megváltozhatnak. Ahhoz, hogy elérje a céljait, szüksége lesz csapatmunkára, szervezőkészségre és eltökéltségre. A szerelemben már nem lesz ennyire nyugodt a helyzet, de ha még szingli, most párra találhat.
Ez az év zökkenőmentes lesz, nagy kihívásokat nem tartogat, a pénzügyei pedig jobban nem is alakulhatnának. Ha vállalkozó, megnövekedett jövedelemre számíthat, ha pedig alkalmazott, egy munkahelyváltásnál jelentős béremelésre számíthat. Az egészségével sem lesz gond. Ami a szívügyeket illeti: a hoszszú távú kapcsolatokat kellemetlen ingatlanügyek és jogi kérdések kezdhetik ki. Ha kialakulóban van egy kapcsolat, eljegyzésre számíthat az év második felében.
Az év közepe tájékán váratlan pénzügyi kihívásokat jeleznek a csillagok, az év végére azonban pozitív fordulat várható – az ősz számos ígéretes projektet hozhat, ami előléptetéssel és magasabb jövedelemmel kecsegtet. Nem kizárt, hogy a legfelső pozícióba kerül, vagy egyéni vállalkozó lesz. A szerelemben számos jó lehetőséget tartogat az év, különösen a második felében lesz oka boldogságra. Az egyedülállók egy régi barátjukban találhatnak szerelmükre.