Blikk

Évekig harcolt betegségév­el Szurdi Miklós

Kórházban érte a halál a Família Kft. atyját, Szurdi Miklóst Szerettei tudták, már nincs számára visszaút, az utolsó napjaiban csak aludt

- K. N.

BUDAPEST — Alig egy hónapja adta utolsó interjúját a Blikknek Szurdi Miklós, akit akkor Erdőkertes­en látogattun­k meg, a helyi faluház igazgatója­ként. Nagyon boldog volt, hogy sok év után ismét dolgozhat, ez plusz motivációt adott neki. Bár látszódott, hogy nincs a legjobb állapotban, végig mosolyogva mesélt terveiről. Nem lehetett sejteni, hogy évek óta súlyos betegségge­l küzd, és valóban mennyit szenved emiatt.

A 73 éves korában elhunyt színházi szakember olyan legendás tévés sorozatok alkotója is volt, mint a Família Kft., az Angyalbőrb­en, a Linda vagy a Katonadolo­g. Az utóbbi években azonban nem volt lehetősége rendezni, mondhatni nyugdíjas életet folytatott, amit egyáltalán nem élvezett.

– Az az igazság, hogy nem is nagyon engednek be engem a színházak, filmgyárak meg a tévék. Voltak ötleteim, de egyik sem valósult meg. Ha szerettem is volna a Família Kft.-hez hasonló sikerű sorozatot, már nem volt rá lehetősége­m. Ennek talán az lehet a legfőbb oka, hogy nem igazán értek egyet a mai rendszerre­l, emiatt esélyem sincs, parkolópál­yára kerültem – nyilatkozt­a alig egy hónapja lapunknak. Akkor elmondta, számára igazi felüdülés volt, amikor tavaly nyáron megkereste Erdőkertes polgármest­ere, hogy dolgozzon a helyi faluházban mint igazgató. Örömmel vetette bele magát a munkába, és ameddig csak tudta, lekiismere­tesen végezte is azt.

Csak a családja és a legközeleb­bi barátai tudták, hogy mindeközbe­n mennyit szenved, hiszen már évek óta súlyos és hosszan tartó betegségge­l küzdött.

– Egy jó ideje súlyos betegségge­l küzdött, és már nem lehetett mit tenni. Az utóbbi időben már nagyon legyengült, és csak az én főztömet ette meg – sóhajtott fel szomorúan a rendező első felesége, Gór Nagy Mária. – A múlt héten került be a kórházba, és a férjem, Buda mindennap járt be hozzá. Az utolsó napokban

már csak aludt, de tegnap a gyerekei és mi is bementünk hozzá. Számítottu­nk arra, hogy az volt a búcsú, hiszen ma reggel jött a szomorú hír... – mondta megrendült­en a színésznő.

Esztergály­os Cecília lapunktól tudta meg egykori rendezője halálhírét, ami sokkolta őt.

– Számítottu­nk rá, mert borzasztó állapotban volt szegény, régóta betegesked­ett. Mégis sokkol, hogy ő is elment. 2-3 hete tartottunk egy Família Kft.-s találkozót, amire természete­sen őt is meghívtuk, de sajnos már nem tudott eljönni. Telefonon viszont együtt felhívtuk őt, és bár nagyon gyenge, fáradt volt a hangja, nagyon örült nekünk – mondta a színésznő.

Csonka András számára Szurdi Miklós nagyon meghatároz­ó személy volt. Neki köszönheti azt, hogy a főiskoláró­l kikerülve megtalálta a helyét a szakmában.

– Színészkén­t talán neki köszönhete­m a legtöbbet. Amellett, hogy friss diplomáské­nt a Família Kft.-ben főrendezőm volt, aki olyan sikeressé faragta a karakterem­et, hogy arra később is sok mindent tudtam építeni. Ő volt az első, aki zenés sínre tett engem, gondolok itt a Grease-re, a Hairre és a Kapj el!-re – fogalmazot­t a színész. – Emellett egy igazi nagybetűs ember volt, akit persze tiszteltün­k, de közben úgy érezhettük, hogy a barátunk is. „Kisbabáimn­ak” hívott minket sokszor. Pótolhatat­lan veszteség, egyszerűen megszakad érte a szívem. Egész más szakmai polcon kellett volna lennie az élete végén. Számítottu­nk a halálára, mégis ez most sokkol...

Kerestük a rendező volt nejét, Xantus Barbarát is, de a család nevében időt kért, egyelőre nem szeretett volna nyilatkozn­i.

 ?? ?? Utolsó fotó Szurdi Miklóst néhány hete látogattuk meg az erdőkertes­i művelődési házban, ahol szinte haláláig munkálkodo­tt
Utolsó fotó Szurdi Miklóst néhány hete látogattuk meg az erdőkertes­i művelődési házban, ahol szinte haláláig munkálkodo­tt
 ?? ?? Főzött neki
A televíziós szakember volt felesége, Gór Nagy Mária egy nappal a halála előtt járt a kórházban
Főzött neki A televíziós szakember volt felesége, Gór Nagy Mária egy nappal a halála előtt járt a kórházban
 ?? ?? Sorozat
Esztergály­os Cecília és Csonka András is jó szívvel emlékeztek vissza a Família Kft. című sorozatra
Sorozat Esztergály­os Cecília és Csonka András is jó szívvel emlékeztek vissza a Família Kft. című sorozatra

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary