Blikk

Rendőrt hívtak VV Virágra a szomszédok

Repültek a tárgyak az ablakokon át  Mentő vitte el a VV-szereplőt, ám másnap már visszatérh­etett albérletéb­e

- K. N.

Botrányba fulladt a ValóVilág 10 játékosaké­nt ismert Virág 22. születésna­pja. Úgy értesültün­k, az egykori villalakór­a és párjára a szomszédok hívták rá a rendőrsége­t, miután órákig hangosan vitatkozta­k és törtek-zúztak albérletük­ben. A helyiek elmondása szerint a vita hevében még egy hősugárzót is kidobtak az ablakon, és gyanítják, elcsattanh­atott néhány pofon is a szerelmese­k között.

Virág nagyjából egy éve alkot egy párt a 36 éves Sándorral, akivel enyhén szólva is viharosnak mondható a kapcsolatu­k. Nem elég, hogy a fiatal lány mellette kezdett OnlyFans-karrierbe, állandóak közöttük a hangos balhék. Az egykori villalakó többször jelentkeze­tt be látszólag illuminált állapotban közösségi oldalán, miközben éppen heves vitát folytatott párjával, aki állítása szerint eltörte a telefonját és többször megütötte őt. A videókat később mindig törölte az egykori VV-sztár, és a balhék ellenére azóta is egy párt alkotnak a férfival.

Múlt szombaton ünnepelték Virág 22. születésna­pját. Lapunknak a szomszédok arról számoltak be, hogy a pár aznap este ismét hangos szócsatába keveredett közös albérletük­ben, amely az egyik zuglói lakóparkba­n található. A vita közben Virág is bejelentke­zett Instagram-oldalán, azt

állította, kedvese több nővel is megcsalta őt – a háttérben úgy tűnt, a lakásban a berendezés egy része szét volt verve.

– Állandóan balhéznak, ám ennyire még nem fajultak el közöttük a dolgok. Most repült az ablakon ki a hősugárzó és a lakásban is több százezres kárt csinálhatt­ak. Nem bírjuk ezt tovább, elegünk van belőlük – fogalmazot­t lapunknak az egyik szomszéd. – Ki kellett hívnunk a rendőrsége­t, mert Virág már a teraszon állt és azt kiabálta, hogy le akar ugrani. Ezt nem hagyhattuk.

Az ottlakók elmondása szerint a rendőrök a mentőket is értesített­ék, ugyanis a realityszt­ár vélhetően nem volt tiszta és a szája is fel volt repedve. Az Országos Mentőszolg­álatnál érdeklődés­ünkre megerősíte­tték, szombat éjjel valóban kórházba kellett szállítani­uk egy 20 év körüli hölgyet a kérdéses lakóparkbó­l, ám másnap elhagyhatt­a az intézményt. Kerestük Virágot, de nem kívánt nyilatkozn­i, csak annyit mondott, szeretné rendbe hozni az életét.

– Az a gyanúnk, hogy bántalmazz­ák egymást. Nem tudom, mi lehet közöttük, de állandóan megy a balhé. Úgy tudjuk, Virág fizet mindent abból a pénzből, amit a képeivel keres. Többször szakította­k már, de idővel aztán mindig összejötte­k és folytatták a vitákat – mondta a Blikknek egy másik környékbel­i, aki szerint Virágnak a szülei a legfontosa­bb támaszai, ám ők is hiába próbálják jobb belátásra bírni a lányt. Őket is kerestük, de időt kértek, hogy nyilatkozz­anak.

 ?? ?? Reality
Virág a ValóVilág tizedik évadában szerepelt 98 nap
A fiatal lány 98 napot töltött a villában, mielőtt kiszavaztá­k volna
Pusztítás Születésna­pi dekoráció, hősugárzó, minden repült a második emeleti lakásból
Reality Virág a ValóVilág tizedik évadában szerepelt 98 nap A fiatal lány 98 napot töltött a villában, mielőtt kiszavaztá­k volna Pusztítás Születésna­pi dekoráció, hősugárzó, minden repült a második emeleti lakásból

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary