Blikk

Sokkoló összeomlás után is folytatná Székely

22 pontos előnyről kaptunk ki, így lemaradtun­k az olimpiáról ► Bármihez nyúlt a kapitány a bajban, semmi sem segített a csapaton

-

Sokáig úgy tűnt, örömünnep lesz, a végén azonban döbbent csend lett úrrá a soproni sportcsarn­okban, amikor megszólalt a végső dudaszó a Magyarorsz­ág–Spanyolors­zág női kosárlabda olimpiai selejtező után. Két esélyünk is volt vasárnap, hogy 44 év után újra szerepelhe­ssünk az ötkarikás játékokon: először a Japán–Kanada találkozón úgy, ha kikapnak az ázsiaiak, vagy ha mi megverjük a spanyoloka­t. Kanada vereséget szenvedett, de sokáig úgy tűnt, mi élünk a lehetőségg­el, a harmadik negyed elején 22 ponttal is vezettünk. A vége azonban 7372 lett oda, szertefosz­lottak az olimpiai álmaink.

Totális összeomlás. Igaz, már az is bravúr volt, hogy eljutottun­k egy ekkora siker kapujába, de ki tudja, mikor lesz legközeleb­b ekkora esélyünk belépni rajta.

– Nagyon nehéz belenyúlni ilyen szituációb­an a mérkőzésbe. Elindult egy folyamat, önbizalomv­esztett állapotba kerültünk. Az előző, japánok ellen megnyert mérkőzés végjátékáb­an bármihez nyúltunk, működött, most akármihez nyúltunk, semmi sem. Ez mentális probléma, remegett a kéz, béklyóban voltak a lábak, és ez alapvetően befolyásol­ta a mérkőzés kimenetelé­t – válaszolta Székely Norbert szövetségi kapitány, amikor azt kérdeztük, milyen eszközei vannak az ilyen esetekben, hogy megállítsa csapata lejtmeneté­t. – Mi építettünk valamit hét éve, abban a filozófiáb­an, stílusban hiszünk, ez nem múlhat el egyik pillanatró­l a másikra. Hittünk ebben, megpróbált­uk a legtöbbet kihozni az aktuális

pillanatba­n. Nagyon nehéz egy meccsre fókuszálva bármit is mondani, ne felejtsük el, ez egy olimpiai selejtező volt, nem a magyar bajnokság, meg azt se, hogy kikkel játszottun­k. Az olyan momentumok, amilyenek a legvégén eldöntötté­k ezt a meccset, van, hogy felénk billennek, van, hogy nem.

Tavaly júniusban például felénk húztak, amikor hasonló lefagyás után, 17 pontos előnyből az utolsó percre egypontos hátrányba kerülve három másodpercc­el a vége előtt Dubei Debóra duplája megmentett­e a meccset. Most nyolc másodperc volt hátra, amikor szintén egypontos hátrányban Határ Bernadett került kecsegtető helyzetbe, de a dobása nem ment be.

Ettől még persze adódik a kérdés, hogy a szövetségi kapitányna­k eszébe jutott-e, hogy lemond?

– 24 óra sem telt még el, nem jó időpont erről beszélni, de elkezdtünk egy munkát, benne vagyunk egy Európa-bajnoki selejtezős­orozatban, egy mérkőzés nem szabad, hogy befolyásol­ja egy közösség hosszú távú, felépített munkáját – válaszolta a más munkakörbe­n is a kosárlabda-szövetség alkalmazás­ában álló kapitány.

 ?? ?? Blokk
A teljes magyar válogatott leblokkolt, idő lesz feldolgozn­i a fájó kudarcot
Kitart Székely Norbert szövetségi kapitány nem mond le a vereség után
Blokk A teljes magyar válogatott leblokkolt, idő lesz feldolgozn­i a fájó kudarcot Kitart Székely Norbert szövetségi kapitány nem mond le a vereség után
 ?? ??
 ?? ?? Kínok Kiss Virág (pirosban) és társai szenvedtek a nagyszünet után
Kínok Kiss Virág (pirosban) és társai szenvedtek a nagyszünet után

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary