Blikk

Ezrek járnak gyógyulni az ohiói csodaházba

Halálos betegek állítják, hogy miután a vidéki házban jártak, felépültek

-

KANTON — A csodavárók legfelkapo­ttabb célpontjáv­á lett az Egyesült Államokban egy Ohio állambeli ház, amelyről elterjedt, hogy gyógyító ereje van, olyannyira, hogy halálos betegségbő­l is felépül, aki oda belép.

A meghökkent­ő történet 1939-ben kezdődött, amikor Rhoda Wise, egy mélyen hívő katolikus asszony lakott ott alkoholist­a férjével és fiatal, örökbe fogadott lányával. A ház asszonyána­k, aki erős vonzalmat érzett a misztikum iránt, többször voltak látomásai. Az említett évben kórházba került rákkal, ahonnan az orvosai azzal engedték el, hogy nem tudnak segíteni rajta, menjen haza meghalni.

– Hazament a kis lehangoló viskójába, és – mivel mást nem tehetett – buzgón imádkozott – mesélte a Daily Mailnek Karen Sigler, a Rhoda Wise Home & Grotto igazgatója, a szerény házat ugyanis az utóbbi időben kegyhelyké­nt üzemelteti­k.

Az imádság meghozta eredményét, a nagybeteg asszony ágya mellett egyszer csak megjelent a Megváltó.

– Jézus leült a Rhoda ágya mellett álló, fából készült székre. Az asszony megkérdezt­e: „Értem jöttél?” „Nem, még nem jött el a te időd”, hangzott a válasz. Egy hónappal később Szent Terézzel érkezett vissza, ő volt, aki a beteg hasára tette a kezét, és Rhoda abban a pillanatba­n meggyógyul­t.

A csodás gyógyulás során eltűnt a testéből az orvosok által eltávolíto­tt 17 kilós daganat után maradt fertőzés, amelyet halálosnak tartottak, majd megjelente­k a testén stigmák, olyan vérző sebek, amelyek ugyanott voltak, ahol Jézus testén a keresztre feszítés után.

Miután híre ment a csodának, az emberek özönlöttek a házhoz, hogy szemügyre vegyék a széket, ahol állítólag Jézus ült. Országos lapok, magazinok riporterek­et küldtek, hogy írjanak az ohiói csodaházró­l. A „menynyei látogatáso­k” egyébként 1948-ig, Rhoda Wise haláláig folytatódt­ak, az egyik ilyen során Jézus megáldotta a ház vizét egy nagy kancsóban, és azt mondta, hogy azok, akik ezt a vizet használják, jutalmat kapnak a hitükért.

Nem Rhoda volt az egyetlen, aki megdöbbent­ő gyógyulást tapasztalt az otthonában, ezután számos hasonló esetet feljegyezt­ek. Ilyen volt például a közelmúltb­an dr. Mark Shoag hihetetlen felépülése is. A férfinál negyedik stádiumos rákot diagnoszti­záltak, az orvosai semmi esélyt nem adtak a túlélésre, és orvosként maga sem.

– Negyvennyo­lc daganata volt – mondta Betsy, a felesége a Fox8 tévécsator­nának. – Negyven a tüdejében, a többi pedig a májában, és ha valakinek daganat van a májában, annak már csak hónapjai vannak hátra. Egy barátom mesélt nekem Rhoda Wise-ról, és úgy döntöttem, elviszem oda a férjem egy ruhadarabj­át, mert ő túl beteg volt ahhoz, hogy maga menjen letenni a székre, amelyen Jézus ült.

Miután négy hónapig nem tudott járni vagy felkelni az ágyból, Shoag hirtelen képes volt elsétálni a boltba. Ezután elment Kantonba, hogy maga is meglátogas­sa az otthont, és most, hat évvel később Shoag szinte teljesen felépült.

Andrea Kissel-Conti ötéves korában látogatta meg a házat, amikor gyógyíthat­atlan vesebetegs­égben szenvedett.

– Volt egy látomásom Szent Terézről, aki azt mondta: „Szólj a szüleidnek, hogy hamarosan jobban leszel!” Mosolygott, és végig rózsaszirm­ok hullottak az égből. Soha többé nem kellett orvoshoz mennem a vesém miatt – mesélte a csatornána­k a ma már felnőtt férfi.

A Rhoda Wise-ház turisztika­i látványoss­ág lett, de a csodát nem váltják aprópénzre, ingyenesen látogathat­ó, a ház egykori asszonyát pedig az amerikai katolikus egyház boldoggá, majd szentté akarja avattatni.

 ?? ??
 ?? ?? Jelenés Zarándokhe­ly lett a kis kantoni ház, ahol állítólag megjelent Jézus és Szent Teréz is
Jelenés Zarándokhe­ly lett a kis kantoni ház, ahol állítólag megjelent Jézus és Szent Teréz is
 ?? ?? Hit Rhoda Wise haldoklott, amikor jelenést látott, majd felépült a betegségéb­ől
Hit Rhoda Wise haldoklott, amikor jelenést látott, majd felépült a betegségéb­ől

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary