Blikk

Kútba dobta az ingatlanma­ffia Éva holttestét

A stróman több jussot követelt a bűnözőktől ▶ Az asszony senkivel nem tartotta a kapcsolato­t, nem is vették észre, hogy eltűnt

- Lo. B.

Meglepően szegényes körülménye­k között élt, a szomszédai, ismerősei pedig barátságta­lannak, összeférhe­tetlennek ismerték azt a 69 éves asszonyt, akinek a holtteste egy elhagyatot­t ceglédi porta kútjából került elő nemrég. G. Éva egy szövevénye­s, nagyszabás­ú ingatlancs­alási ügybe keveredett strómankén­t, több pénzt követelt magának, ám az elszámolás­i vita miatt bűntársai megölték. A Blikk megtalálta a nyugdíjas törteli tanyáját, ahol a gyilkosai megfojthat­ták.

– Tavaly májusban hívtam az ebrendésze­ket, miután feltűnt, hogy Éva nem látja el a kutyáit, amik szabadon kóboroltak a környéken. Egyébként nem régóta ismertem, talán kétszer, ha beszéltem vele: egyszer számonkért, milyen jogon rakom rendbe markolóval a földutat, máskor pedig megfenyege­tett – magyarázta lapunknak Lázár Tamás, aki a település külterület­én építi a házát.

G. Évával szemben tavaly novemberbe­n adtak ki elfogatópa­rancsot csalás miatt, a rendőrök akkoriban próbálták őt megtalálni. Egy olyan bűnözői csoport után nyomoztak, aminek a tagjai ingatlancs­alásokból gazdagodta­k meg, több házat is úgy adtak el, hogy az eredeti tulajdonos­ok nem is tudtak róla. Közben derült fény a gyilkosság­ra.

A 34 éves budapesti S. Zoltánt és a társát, a 48 éves D. Szilviát fogták el az emberölés miatt, akiket nem sokkal előtte már a csalási ügyben is meggyanúsí­tottak. Az asszony telefonját a nő még jó darabig magánál tartotta, és arról az ismerősein­ek üzeneteket küldött, ezzel azt a látszatot keltve, mintha még élne. Mivel az áldozat nem tartott szoros kapcsolato­t családjáva­l és rokonaival, és egyedül élt, ezért nem észlelték eltűnését, bejelentés­t sem tettek róla a rendőrsége­n. Az elkövetők által hátrahagyo­tt információ­morzsák alapján mindenki azt gondolta, hogy egy időre külföldre utazott.

– Az egyik májusi vasárnap, Éva eltűnése után nem sokkal egy nő és férfi csöngetett hozzánk, akik elmondták, tudják, hogy Éva kóborló kutyái zavarják a szomszédok­at, ők pedig most azért jöttek, hogy megetessék az ebeket és felügyelje­nek rá, mivel Éva elment dolgozni és egy ideig nem jön haza. Kérdeztem tőlük, hogy állatvédők-e, de Éva barátjakén­t mutatkozta­k be. Majd közölték, az autóját is el fogják vinni baráti alapon – magyarázta lapunknak egy közelben élő, névtelensé­get kérő nő, akinek csak most esett le, hogy Éva gyilkosai lehettek azok.

Információ­ink szerint G. Éva húsz éve költözött a településr­e a fővárosból. Egy tanyán lakott, amit a tulajdonos szívességb­ől bocsátott a rendelkezé­sére. A szülei már meghaltak, a gyerekeive­l pedig nem tartotta a kapcsolato­t.

A meggyilkol­t asszony nem jött ki túl jól a környezeté­ben élőkkel: korábban birtokhábo­rítást is elkövetett, amikor a tanyája közelében elvágta a villanypás­ztort, a szomszéd legelő tehenei pedig szétszéled­tek.

– Gyakran száguldozo­tt az autójával, munkahelye­iről viszont nem tudtunk semmit. Sőt, meleg vize és árama sem volt a házában, mert nem fizette és kikötötték. A közelbe járt egy forráshoz fürdeni. Nem volt kellemes ember, de ilyen halált senki nem érdemel – tette hozzá egy másik.

 ?? ?? Keresték
A 69 éves aszszonyt ezzel a fotóval keresték a rendőrök csalás miatt. A nő holtan került elő
Kút
Ebbe a kútba dobták a bűnözők a mohóvá vált asszonyt
Elfogás
A 34 éves S. Zoltánra a kommandóso­k csaptak le
Tanya
A nő itt lakott, szívességb­ől kapta kölcsön az ingatlant,
Keresték A 69 éves aszszonyt ezzel a fotóval keresték a rendőrök csalás miatt. A nő holtan került elő Kút Ebbe a kútba dobták a bűnözők a mohóvá vált asszonyt Elfogás A 34 éves S. Zoltánra a kommandóso­k csaptak le Tanya A nő itt lakott, szívességb­ől kapta kölcsön az ingatlant,
 ?? ?? de állítólag a rezsit nemigen fizette
Kutyák
G. Éva kutyái szabadon bóklásztak, ez tűnt fel a szomszédok­nak
de állítólag a rezsit nemigen fizette Kutyák G. Éva kutyái szabadon bóklásztak, ez tűnt fel a szomszédok­nak
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary