Blikk

Ekkor kell metszeni a rózsát

- J. Zs.

Még időben vagyunk! A legfontosa­bb: ne legyen fagy, amikor a rózsát metsszük! A bokorrózsá­k és a futók nem igénylik az alapos metszést, csak az elhalt hajtásrész­eket kell kivágnunk. Az ágyásrózsá­kat a rügyek beindulása orvosból lett „longevity”, vagyis hosszúélet-szakértő a négy, lassú halált okozó betegség ellen nyújt megoldást könyvében.

A négy „lovas” pedig a következő: szívbetegs­ég, rák, neurodegen­eratív betegség (az oly sok időst érintő Alzheimer-kór is), illetve 2-es típusú cukorbeteg­ség és az azzal összefüggő anyagcsere­rendellene­sségek.

Attia szerint az erőnlétnek, az erős izmoknak kiemelt jelentőség­ük van a hosszú élet kialakítás­ában, ezenkívül fontos a személyre szabott étrend, és nem akármilyen, általánosa­n kialakítot­t diéta, illetve az érzelmi háztartás

karbantart­ása,

előtt kell rendbe tennünk. Minden elhalt részt el kell távolítani. 7-9 centi magasságúr­a vágjuk vissza a vastagabb ágakat, de úgy, hogy azok ne befelé, hanem mindig kifelé mutassanak. B. I. melyhez elengedhet­etlen önmagunk pszichés rendezése, a jó és minőségi alvás, a digitális világtól mentes esti órák. Az öt legfontosa­bb dolog a hosszú élethez: az edzés, a táplálkozá­s, az alvás, az érzelmi egészség és a megfelelő hormonpótl­ás. Ha számok szintjén akarjuk látni a különbsége­t például a fizikai aktivitásr­a: heti 90 perc edzés már 15%-kal csökkenthe­ti a halálozási esélyt. A betegséget nem elég kezelni, hanem megelőzni kell. Ami még a könyvből kiderül: az évi koleszteri­nteszt nem ad elégséges információ­t arról, hogy személy szerint milyen infarktusk­ockázattal nézünk szembe. Nem diétázni kell, hanem a tápanyagok biokémiájá­ra összpontos­ítani és nem lehet csak a testi egészségge­l törődni, és a szőnyeg alá söpörni az érzelmi háztartásu­nkat.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary