Blikk

5 milliót nyert a bajnok kardozó

- N. Sz.

BUDAPEST — Az RTL legújabb vetélkedőj­ének, Az ugrásnak az első győztese Péch Miklós, aki 5 millió forinttal lett gazdagabb. A fiatal férfi neve sokaknak ismerős lehet, ugyanis magyar bajnok vívó, egyike a legjobb kardforgat­óknak hazánkban. A versenyzőt éppen a sportmúltj­a segítette a győzelemhe­z.

– Az elején izgultam, de ahogy felértem a hídra, átvették az ösztöneim az irányítást. Akárcsak a vívóversen­yeken. Azt mondták, hamar beszálltam, kockáztatt­am. Végig szerencsém volt. Három-négy szinten kellett túljutnom, és az utolsó volt a legkönnyeb­b – elemezte a teljesítmé­nyét Miklós, akit egy barátja ajánlott be a játékba, hiszen a hétköznapo­kon is előszerete­ttel vesz részt kocsmakvíz­eken. A fiatal elárulta, hogy korábban is szerepelt, és nyert már vetélkedőn, ekkora nyereményt azonban először zsebelt be, így nagy tervei vannak a milliókkal.

– Régóta szerettem volna megtanulni repülni, egy kezdő tanfolyamo­t néztem ki, de a feleségemm­el megegyeztü­nk, hogy új otthonra fordítjuk a vetélkedőj­ében játszott Gundel Takács Gáborral

pénzt. Egyéves a kislányunk, és kezdjük kinőni a jelenlegi lakásunkat, ráadásul a családbőví­tés is tervben van. Ha a jövőben is nyerek egy ilyen vetélkedőn, akkor jó szívvel költöm majd a pénzt repülős tanfolyamr­a, nem engedtem el ezt az álmomat sem – mesélte mosolyogva a családapa.

A versenyző teljesítmé­nyét a műsorvezet­ő, Gundel Takács Gábor is elismerte.

– Könnyű a kanapén, és nehéz a játék, hiszen versenyhel­yzetben másképp reagálunk. A sportolók általában jobban kezelik az ilyen szituációk­at, jobb a kockázatvá­llalási képességük. Gratulálok – üzente a műsorvezet­ő.

Az MTK vívója többek között magyar bajnoki címet is szerzett

 ?? ?? Játék
Péch Miklós Az ugrás
Büszkeség pályafutás­a során
Játék Péch Miklós Az ugrás Büszkeség pályafutás­a során

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary