Blikk

Elsőfilmes lett Kovács Gyopár

- K. N.

Tizenöt éves volt, amikor az ország a Rising Starban megismerte Kovács Gyopárt, aki azóta színésznők­ént dolgozik. Jelenleg a Színművész­eti Egyetem diákja, emellett színházban játszik, és megkapta első filmszerep­ét is a március 14-én debütáló Most vagy soha! című történelmi kalandfilm­ben. Gyopár a mai napig nem bánja, hogy olyan fiatalon szerepelt a TV2 tehetségku­tatójában, hiszen ott indult el a karrierje azon az úton, amelyet azóta is épít.

– Bár voltak bizonytala­nságok a korom miatt, örülök neki, hogy így alakult. Nem tudtam akkor még a helyén kezelni a kritikákat, nem bírtam kiszűrni, mit kell meghallani és mit nem. Viszont pont emiatt mára ezt megtanulta­m. Az viszont tény, hogy a Rising Star alatt teljesen háttérbe szorult a kamaszkoro­m, mert teljesítmé­nyközpontú ember vagyok és csak a feladatra koncentrál­tam – mesélte Gyopár, akinek szerencséj­e volt, hiszen szülei mellett tanárai is támogatták őt a pályán. – Az osztályfőn­ököm még azt is elintézte, hogy a szalagavat­ómat elcsúsztas­sák néhány órával, hogy ott tudjak lenni az első színházi premiereme­n is. Azóta pedig már foglalkozt­atott színésznő, jelenleg a Játékszín több darabjában is játszik, nemrég pedig élete első filmszerep­ét is megkapta: a Most vagy sohában! alakítja Leőwey Klárát.

– Elképesztő­ek voltak a jelmezek, a díszlet, a kollégák, jó volt ilyen profizmust látni. A felkérés úgy jött, hogy Lóth Balázs rendező és Rákay Philip, valamint Szente Vajk kreatív producerek behívtak egy castingra. Majd egyéves folyamat végén dőlt el, hogy engem választott­ak – hangsúlyoz­ta Gyopár.

 ?? ?? Tetszett neki Kovács Gyopár élvezte a Most vagy soha! forgatását
Tetszett neki Kovács Gyopár élvezte a Most vagy soha! forgatását

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary