Adynak jobban ment a magyar, mint a testnevelés
►Az akkor íródott gúnyolódó költeményei miatt lett csak „jó” a magatartása
Természetesen magyar nyelvből jeles volt, de a testnevelés már rosszabbul ment – igaz, szégyenre ott sem volt oka Magyarország egyik leghíresebb költőjének.
Egy gyűjtő kollekciójából került most elő az a dokumentum, ami Ady Endre (1877–1919) iskoláséveit mutatja be és azt bizonyítja, a költő csaknem kiváló tanuló volt. Az elemi iskola befejezése után 1888-ban került a nagykárolyi piarista gimnáziumba, ahová négy évig járt, s a harmadikos bizonyítványát bocsátották néhány napja árverésre.
„Ady Endre (...) ev. ref. vallású az 1890–91 iskola évben a kegyesrendiek vezetése alatt álló nagykárolyi r. kath. főgymnasium harmadik osztályában következő bizonyítványt érdemli:” – így szólnak a nyomtatvány kézzel írott sorai, amit aztán az osztályzatok követnek. Kiderül, hogy a fiatal Ady „tornázásból”, rajzoló mértanból és német nyelvből végzett jó osztályzattal, minden másból jelest kapott. Magaviseletét jóra értékelték, viszont abban az évben 77 órát hiányzott,
igaz, mindet igazoltan. A tanári testület pedig írásban hagyta jóvá: felsőbb osztályba léphet.
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész annak is utánajárt, hogy abban az évben, amikor Ady megkapta a bizonyítványát, a tananyag a következő volt.
„A nyelvtannak rendszeres átismétlése után a mondattan. A közéletben előforduló ügyiratok. Összefüggő történeti olvasmányok elemzése. A hangsúlyos vers vázlatos ismertetése. Szavalás. Kéthetenkint egy írásbeli dolgozat” – olvasható a tanulmányában.
Ady Endre egyébként nagyjából ezekben az években kezdett el verseket írni, igaz, a visszaemlékezések szerint még jórészt a többiekhez írt gúnyolódó költeményekről volt szó. Valószínűleg ezért is értékelték a magatartását csak jónak, nem pedig kiválónak.
– A bizonyítvány egy gyűjtőtől került hozzánk – mondta Chovanecz Balázs, az antikvarium.hu tulajdonosa. Ezen az oldalon lehet most licitálni Ady iskolai értékelésére. – Az aukció még néhány napon át tart, azt viszont nem akarjuk megtippelni, milyen árra kúszhat fel a licit. Most 115 ezer forintnál tart. Ha egy másik gyűjtő szeretné megszerezni, akkor csak ő tudja, neki mennyit ér meg.
A most aukcióra kerülő tételek közt több másik érdekes darab is van, köztük például Kossuth Lajos egyik fényképe, amit ő maga dedikált 1877ben, a hozzá az olaszországi Baracconéba látogató ceglédi küldöttségnek.