Miért kockáztatnak?
► Hiába a riasztó sztorik, a csábító árak miatt kés alá fekszenek a magyar sztárok is
Van, aki esküszik rá, mást elborzasztja a gondolat, mégis egyre többen vállalkoznak arra, hogy külföldön, jelesül Törökországban essenek át szépészeti beavatkozáson. A magyar celebek és youtuberek, influenszerek között is egyre népszerűbb a lehetőség, főként a hazainál jelentősen olcsóbb árfekvés miatt, bár a nyugat-európai sajtó tele van riasztó sztorikkal is: jó néhány áldozatot szedett már a plasztikaturizmus.
A háromgyermekes brit anyuka, a 26 éves Demi Agoglia fenékplasztikán esett át Isztambulban. Csábította, hogy a beavatkozást a hazai ár harmadáért elvégezhetik, ám a hazaút előtt szívrohamot kapott egy taxiban. Az életével fizetett az árkülönbözetért. Így járt a tiktoker Morgan Ribeiro is, aki egy gyomorszűkítő műtét miatt érkezett Törökországba. Ő a repülőn lett rosszul, a gép kényszerleszállást hajtott végre, a hölgy azonnal kórházba került, ám azontúl, hogy megállapították az orvosi műhibát, már nem tudtak segíteni rajta. Janet
Smalley szintén Angliából utazott egy hasplasztikai műtétre az országba, a beavatkozás után vérmérgezés miatt szállították kórházba és valószínűleg bőrátültetésre lesz szüksége, de ő legalább túlélte az „akciós árú” operációt.
Emilio és Tina is gyomorszűkítő műtéten esett át Isztambulban, és habár Tinánál komplikáció lépett fel a műtét során, pozitívan élték meg a kint töltött napokat és az operációt, már biztonságban haza is tértek. A rajongókban is felmerült, micsoda kockázatot vállaltak ezzel, de Tina élő bejelentkezésben nyugtatott meg mindenkit.
–
Nagyon profik voltak, és még az sem került pluszköltségbe, hogy nálam komplikáció lépett fel és vért kellett
– mondta Tina néhány nappal ezelőtt.
A Bors szerint egy hazai magánklinikán 3,9 millió forintos árat is elkérhetnek ezért a műtétért, míg Törökországban ennek csupán a harmadát, amihez hozzáadódik még az odavissza repülőjegy ára.
Young G Béci és felesége, Norina is Törökországban járt, Norina mellkisebbítő műtéten esett át, a rapper pedig megcsináltatta a fogait.
– Kétórás műtét, nem kicsi beavatkozás volt. Az tetszett, hogy új technológiával dolgoznak – mondta Béci az RTL Reggeli című műsorában, aki maximálisan megbízott a közvetítőcégben, amely mindent elintézett a számukra.
Kiran Bernadett Dorina, a törökországi plasztikát szervező
Puskás-Dallos Bogi a közösségi oldalán számolt be róla, hogy Puskás-Dallos Petivel közös kisfiukkal, Ábellel Máltára utaztak. A házaspár először ült repülőre a néhány hónapos gyermekükkel.
Nem áll meg az élet a fiatal házaspárnál sem attól, hogy gyermeket nevelnek: az énekesnő és a The Biebers frontembere a Földközi-tenger egy kedvelt szigetországára utazott kikapcsolódni.
„Túl vagyunk az első közös repülésen Ábellel, és megérkeztünk Máltára. Babával felfedezni valóban több logisztikát igényel, de felülmúlhatatlan élmény. Felavattuk az új utazós babakocsinkat is, amit 1 kézzel öszsze tudunk csukni, nagyon bevált. Ha van jó programtipp, látnivaló itt Máltán, ami babával izgi lehet, akkor várjuk az ajánlásaitokat” – írta a posztjában Puskás-Dallos Bogi, aki több fotót is megosztott a kaland első napján, a rajongók pedig sorra látták el jobbnál jobb ötletekkel. iroda, az Esteworld Magyarország vezetőjeként elárulta, nem árt óvatosnak lenni, ugyanakkor vannak színvonalas, megbízható klinikák az országban.
– Törökország a plasztika fellegvára lett az elmúlt években. A legújabb technikákkal dolgoznak, többéves rutinnal és remek eredményekkel. Itthon kevés orvos alkalmazza még ezeket a modern módszereket, ilyen gyakorlattal. Emellett természetesen óva intünk mindenkit attól, hogy olcsó török klinikát válasszon, mert igaz a mondás: olcsó húsnak híg a leve. Nekünk állandó orvosaink vannak, akik minden kötelező vizsgálatot elvégeznek a beavatkozások előtt, és ha rizikót látnak, eleve nem végzik el a műtétet – szögezte le a közvetítőiroda egyik tulajdonosa, aki török férjével együtt nagy hangsúlyt fektet a páciensek biztonságára, mint mondja, az érkezőket ötcsillagos hotelben szállásolják el, az árban a teljes ellátás, a transzfer és a gyógyszerek is benne vannak, csak a repülőjegyet kell fizetni.
Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész szerint a problémát elsősorban a műtét előtti és utáni konzultációk hiánya okozhatja.
– Azt gondolom, egy nagyobb plasztikai műtétnél felelőtlen döntés elhanyagolni a személyes konzultációkat, hiszen fontos az orvosnak pontos képet kapnia arról, mit szeretne a páciens. Ha a műtét során minden rendben volt, utána is előfordulhat komplikáció, ennek megoldása akár találkozások sorozata is lehet. Ám külföldi műtétről hazaérve magára van hagyva a páciens. Ráadásul az eredmény legalább hat hét után válik láthatóvá, véglegessé pedig körülbelül fél év alatt, ennyi, amíg alkalmazkodik a test. Ezalatt még lehet korrigálni is. Nálunk az árban benne vannak ezek a konzultációk is – magyarázta a doktor.