Józan László terápiával dolgozta fel édesanyja halálát
Sok színész gondolja, hogy egy-egy drámai alakítás akkor igazán hiteles, ha átadja magát az érzéseinek, mélyre ásva a lelkében felidézi a fájdalmas emlékeit. Nem egyszerű azonban újra és újra szembesülni a lelki mélypontokkal, személyes tragédiákkal, feltépni a már behegedt sebeket. A … szomszéd tehene című sorozat főszereplője, Józan László azonban már képes meggyógyítani a lelki sérüléseit. Pedig volt idő, amikor szakember segítségére szorult.
– Most már nincs rá szükségem, de korábban segítségemre volt egy pszichoterapeuta.
Nekem voltak nagyon súlyos mélypontjaim, főleg anyukám halála után – mondta a Blikk TV Címlapsztori című műsorában Józan László, aki 2017-ben vesztette el szeretett szülőjét. Júlia asszony csupán 58 éves volt, amikor a cukorbetegsége okozta veseleállás miatt kórházba került, majd a mája is felmondta a szolgálatot, és az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Ezek után a színész érthető módon összeomlott, egyértelmű volt, hogy egyedül nem tudja feldolgozni a veszteséget.
– Mi azt gondoljuk itt, Magyarországon, hogy a pszichológus, a pszichoterapeuta kezelése ördögtől való dolog, de én teljes mellszélességgel vállalom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. A barátaim noszogatása kellett, mert azt mondták, nem bírják tovább nézni a szenvedésemet. Magamba fordultam, ez hosszú napokig, hetekig tartott – emlékezett Józan, aki a terápia alatt olyan módszereket tanult, amelyek most is a segítségére vannak.
– Megtanultam a kezelések, a beszélgetések során olyan technikákat, amelyekkel már magamat tudom gyógyítani. Ez egy kicsit úgy hangzik, mintha megbolondultam volna, de valóban ki tudom magam hozni a mélypontról – magyarázta a színész.