Nem jött be a váltás a Kövesdnél
Kiesési „rangadót” vívott egymással a labdarúgó-NB I-ben a 2024ben három vereséget begyűjtő, a tabella utolsó helyét elfoglaló Kisvárda és az előtte álló Mezőkövesd. A hazaiak kispadján fájó vereséggel mutatkozott be a múlt héten elküldött Kuttor Attilát váltó szerb Milan Milanovics. A várdaiak 2-1-es sikerükkel ugyanis megelőzték és az utolsó helyre taszították a kövesdi együttest, amely így már nyolc meccse nyeretlen az élvonalban.
Pedig kifejezetten jól indult a mérkőzés a házigazda számára, mert Sztefan Drazsics tizenegyesből már a harmadik percben vezetést szerzett. Sokat elmond egyébként a Kövesdről, hogy 19 góljából a szerb csatár egymaga kilencet jegyez. Huszonöt perccel később a horvát Andrija Filipovic egyenlített, majd bő egyórányi játék után a bosnyák Branimir Cipetic szerezte a győztes találatot. Érdekesség, hogy ő csak azért került be a kezdőbe, mert az ukrán Bohdan Melnik hajnalban a szülészetre ment várandós feleségével.
Győzelmével a Kisvárda egy ponttal megelőzte a Mezőkövesdet, és már „csak” hét pont a hátránya az Újpesttel szemben a még bennmaradást jelentő 10. helytől.
– Hiába kerültünk előnybe már a harmadik percben, nem játszottunk jól az első félidőben. Úgy éreztem, idegesen futballoztunk, ezért sem nyújtottunk 100 százalékot. Ennél többre lesz szükség, ha mérkőzéseket akarunk nyerni. Agresszívabbnak kell lennünk – mondta a találkozó után a 61 esztendős tréner, Milan Milanovics, akinek a Mezőkövesd már a 18. egyesülete 1999 óta tartó edzői pályafutása során.