Danyi 60 évesen is tréfamester
A gyermeki lélekről, a humorról és sok egyébről beszélt a sportal.hu-nak a Győr BL-győztes női kézilabdázóinak korábbi edzője, az egykori szövetségi kapitány, Danyi Gábor, aki vasárnap töltötte be a 60. életévét.
– Hatvan? Érdekes, én csak ötvenet számoltam – mondta Danyi Gábor. – Hát olykor már elfelejtem, hogy az éjjeliszekrény melyik oldalára tettem a Cavintont… Próbálom mókásan felfogni ezt a kerek születésnapot, bár akadnak témák az életben, amelyekben nem szerencsés viccelni, de arra törekszem, hogy a humor és a jókedv mindig megmaradjon a hétköznapjaimban. Egyébként is, a lényeg inkább az, az ember hány évesnek érzi magát. Amikor felébredek, nagyjából százhatvannak, ám ha kicsit bejáratom a testemet, már csak tizenhatnak. Fejben néha még mindig egy hatéves kisgyerek vagyok. A mester elmondta, hogy kereknek érzi a pályafutását, és a sikert vagy a kudarcot soha nem az határozta meg, melyik osztályban dolgozott. A női válogatottnál eltöltött két és fél évre gondolva pedig a mai napig libabőrös lesz.
– Ha edzői pályafutásomból ki kellene emelni egy találkozót, azt a Magyarország–Szerbia mérkőzést választanám, amellyel eldőlt, hogy a válogatott kijut a tokiói olimpiára. Ott mindent úgy csináltunk, ahogy kellett, a tét és a lehetőség nem nyomta össze a csapatot, inkább pluszerőt adott nekünk. Bízom benne, hogy idén a férfi- és a női válogatott is kijut az olimpiára, amire legutóbb húsz éve, az athéni játékokon volt példa. A sportágban jelen lévő problémák felett akkor sem szabad szemet hunyni, ha ez összejön – magyarázta Danyi.
Volt klubja, a Győr 32-32-t játszott otthon a Bresttel a BLcsoportkör zárófordulójában, s elsőként jutott a legjobb nyolc közé, míg a Sävehofot idegenben 36-27-re verő DVSC ötödikként nyolcaddöntős. A B csoportban az FTC kikapott Metzben 25-24-re, de szerencséjére a Rapid Bucuresti nem tudott előzni, a zöld-fehérek is továbbmentek, hatodikként.