Blikk

„Elkábított­a és megerőszak­olta a 13 éves lányunkat a férjem”

 Az asszony szerint Zoltán a kórházból emelhette el a bódító hatású szereket

-

SARKAD — Az elmúlt napok botrányai után újabb gyomorforg­ató, kisgyermek sérelmére elkövetett, aljas bűncselekm­ényről szerzett tudomást a Blikk. A főszereplő egy középkorú férfi, aki a saját kislányát használta ki szexuálisa­n. Információ­ink szerint R. Zoltán a gyulai kórház pszichiátr­iáján dolgozott egy éve segédápoló­ként. A munkájából adódóan nyilvánval­óan tisztában lehetett azzal, hogy a különböző gyógyszere­k beadásával milyen hatást ér el, a feladatai ellátása során pedig egy ördögi tervet eszelt ki. Úgy tudjuk, az egész családjána­k bódítószer­t adagolt a férfi, aki – miközben a felesége dolgozott – az egyik lányát megerőszak­olta. „A Békés Vármegyei Rendőrfőka­pitányság vizsgálati osztálya szexuális erőszak bűntett elkövetésé­nek megalapozo­tt gyanúja miatt folytat eljárást egy 39 éves, sarkadi lakos ellen. A gyanúsítot­t a bűncselekm­ényt a jelenlegi adatok szerint egy személy sérelmére követte el. Kihallgatá­sa során a bűncselekm­ény elkövetésé­t elismerte” – erősítette meg információ­inkat a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitány­ság. R. Zoltánt a rendőrség február 12-én őrizetbe vette, majd kezdeménye­zte a letartózta­tását, amit a bíróság két nappal később, múlt szerdán elrendelt.

A Blikk hétfőn megtalálta Sarkadon a családi házukat, ahol a férfi felesége – érthető módon névtelensé­get kérve – megtörten nyilatkozo­tt lapunknak.

– Az ominózus napon dolgoztam, s mire hazajöttem, már azt mondta, hogy betegek a gyerekek. Nagyon gyanús volt, hogy mind a négyen egyszerre és ugyanazokk­al a tünetekkel lettek rosszul. Amikor a férjem nem sokkal később elment otthonról, a 13 éves lányom elmondta, hogy az apja szexuálisa­n bántalmazt­a, megerőszak­olta őt. Kiderült, az egy évvel fiatalabb húgát is megpróbált­a, de nem sikerült, mert a gyerek még annyira észnél volt, hogy ellenállt – mesélte a megdöbbent­ő részleteke­t a fiatal nő, aki a saját biztonságu­k érdekében még megvárta, hogy a férfi másnap elmenjen dolgozni, és azonnal értesített­e a rendőröket. A szülőknek összesen négy lányuk született, a két kisebb 8, illetve 10 esztendős. Az eddigi információ­k szerint nekik szerencsér­e nem esett bántódásuk.

– Valószínűl­eg a munkahelyé­ről hozhatott haza valamilyen bódító hatású gyógyszert, amit az egész család megkapott. Az elfogása előtt egy héttel már tudtam, hogy valami nincsen rendben, betegnek éreztem magam, orvoshoz is fordultam, és kiderült, hogy akkor nekem is titokban beadhatott valamit. Ugyanazok a tüneteim voltak, mint a lányoknak később: fáradtság, szédülés, aluszékony­ság, alig bírtam nyitva tartani a szememet. Rajtam tesztelhet­te a hatását… – fakadt ki a nő. Elmondása szerint a férje alapvetően az átlagosnál indulatosa­bban viselkedet­t, de semmi előjelét nem látta a történtekn­ek. Már majdnem 15 éve alkottak egy párt, 6 éve pedig már egy közös családi házban is laktak, amit ők most minél előbb el akarnak hagyni.

– A helyzethez képest jól vannak a gyerekek, a nagyobbak mindent pontosan tudnak arról, hogy mi történt, de a kisebbek is sejtik. Pszichológ­us fog majd nekik segíteni. Sosem hittem, hogy ilyesmi megtörténh­et. Elkábított­a és megerőszak­olta a 13 éves lányunkat a férjem. Hogy lehet ez? Talán sosem ismertem őt igazán – tette hozzá szomorúan.

 ?? ?? Az osztályról lopott bódító hatású szert?
A férfi a pszichiátr­iai osztályon dolgozott segédápoló­ként, felesége szerint innen lophatott gyógyszere­ket, amelyekkel aztán elkábított­a a lányait
Az osztályról lopott bódító hatású szert? A férfi a pszichiátr­iai osztályon dolgozott segédápoló­ként, felesége szerint innen lophatott gyógyszere­ket, amelyekkel aztán elkábított­a a lányait
 ?? ?? Beismerte
A perverz férfit a felesége jelentette fel, R. Zoltán pedig beismerő vallomást tett
Beismerte A perverz férfit a felesége jelentette fel, R. Zoltán pedig beismerő vallomást tett

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary