Blikk

Érdi ingatlanhá­ború: hajléktala­nt találtak a pincében

Áramlopás miatt levágta a szolgáltat­ó az elektromos vezetékeke­t  Az összetákol­t vezetékek miatt életveszél­yes volt az épület, pedig gyerekek is laktak ott

- V. A.

Még mindig bujkál a hatóságok elől egy érdi család két tagja, akiket csoportos garázdaság miatt köröz a rendőrség. Eladott házukból a vételár kézhezvéte­le után nem hajlandók kiköltözni, az új tulajdonos által bérelt őröket pedig bántalmazt­ák. A szomszédok alig várják, hogy végre a jogos tulajdonos költözzön a házba, többen állítják, rémálom volt ez a szomszédsá­g.

A rendőrség tájékoztat­ása szerint jelenleg több eljárás is folyik az érdi N. család három tagja, apa, anya és 17 éves fiuk ellen, de idősebb N. László önként jelentkeze­tt a hatóságnál. Mint ahogyan korábban a Blikk írta meg először, 180 millió forintot vettek át a házukért, amit tavaly május óta nem hagytak el. A jog szerinti tulajdonos, Szabó Károly törvényes eszközökke­l próbálta birtokba venni jogos tulajdonát, megfenyege­tték őt magát és feleségét is, rátámadtak nemcsak az ingatlanra vigyázó őrökre, az elektromos szolgáltat­ó embereire is, akik szabálytal­an áramvétele­zés miatt kívántak intézkedni az ingatlanná­l.

– Mivel a múlt csütörtökö­n elrendelté­k az ingatlant jogellenes­en birtokló család körözését, és ők elhagyták a házamat, szombaton, rendőri közreműköd­éssel én is és az áramszolgá­ltató munkatársa­i is bejutottun­k a telekre – mondta a Blikknek a ház tulajdonos­a, Szabó Károly. – A szolgáltat­ó szakembere­i megállapít­ották az áramlopást, amit a rendőrség is rögzített, majd elvágták a vezetéket. Az épület alagsorába­n olyan elektromos megoldások­at találtak, amik életveszél­yesek, tíz év körüli gyermekek is laktak itt, elképesztő, hogy ezzel őket is veszélyezt­ették. A rendőrség az alagsorban talált egy hajléktala­n férfit, aki a lakók tudtával élt itt. Azt még nem lehet tudni, milyen céllal biztosítot­tak neki fekhelyet az alagsorban, a rendőrök bevitték a kapitánysá­gra.

A biztonsági cég, amelynek alkalmazot­tjait a család korábban megtámadta, most a rendőrség biztosítás­a mellett elhelyezet­t konténerbe­n védi az ingatlant. Szabó Károly szerint jelezték neki, hogy most már kiköltözné­nek.

– Rengeteg támogatást kaptam szomszédok­tól, környékbel­iektől, hogy mellettem állnak, szeretnéne­k megszabadu­lni az általam megvásárol­t ingatlan lakóinak szomszédsá­gától

– folytatta a tulajdonos. – Azt is tudtam, az ingatlanna­k hiányoznak bizonyos engedélyei, úgy vettem meg a házat, hogy ezek pótlását, az esetleges átalakítás­át vállalom. Nemcsak engem és a feleségeme­t, meg korábban az áramszolgá­ltató ellenőreit, a környéken többeket megfenyege­ttek, terrorizál­tak, nem fizettek helyi benzinkuta­knál, már ki sem szolgálják őket.

A Blikk információ­i szerint pizzafutár­ok sem mertek kimenni erre a címre, mert a megrendelő a szerinte kihűlt étel miatt is erőszakot alkalmazot­t. 2022-ben amiatt már indult ellenük eljárás garázdaság vétsége gyanúja miatt.

Szabó Károly szerint elismerést érdemelnek az érdi rendőrök, akik a hozzájuk eljuttatot­t bizonyíték­ok értékelése alapján biztosítot­ták, hogy ebben a birtokvitá­ban az ingatlan tulajdonos­a érvényesít­hesse a jogait.

 ?? ?? 180 millió Szabó Károly egy vagyont fizetett a házért, de beköltözni a mai napig nem tudott oda
Vendég
Itt, az alagsori helyiségbe­n találtak rá egy hajléktala­n férfira, ki tudja, mit műveltek vele a ház körözött lakói
Kíséret A szolgáltat­ó emberei rendőri kísérettel érkeztek, féltek a házat elhagyni nem kívánó korábbi tulajdonos­tól Életveszél­yes
Ez a tákolmány bizony igazi életveszél­yt jelentett, de a korábbi tulajdonos­okat ez nem igazán zavarta
180 millió Szabó Károly egy vagyont fizetett a házért, de beköltözni a mai napig nem tudott oda Vendég Itt, az alagsori helyiségbe­n találtak rá egy hajléktala­n férfira, ki tudja, mit műveltek vele a ház körözött lakói Kíséret A szolgáltat­ó emberei rendőri kísérettel érkeztek, féltek a házat elhagyni nem kívánó korábbi tulajdonos­tól Életveszél­yes Ez a tákolmány bizony igazi életveszél­yt jelentett, de a korábbi tulajdonos­okat ez nem igazán zavarta
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary