Mobilmánia: Jézus lett az új énekes
Nagy változáson megy keresztül a Mobilmánia zenekar, ugyanis a dobos után az énekes személye is változik. A Pokolgép egykori zenésze, Tóth Attila hangja csendül fel ezentúl a koncerteken és az új daloknál, a váltásról pedig az énekes is mesélt.
– Egészségi okok miatt hagytam ott a Pokolgépet. Hatalmas lelki nyomás nehezedett rám. Volt már sztrókom, nem szerettem volna még egyet, ez az oka a váltásnak. Gyerekkorom óta hallgatok rockzenét, Zeffer Andrisra tisztelettel nézek fel, és a többi Mobilmánia-taggal is jó a viszonyom, Vikidál Gyulával például együtt is játszom a Madách Színházban, így remek a hangulat. Az első fellépésem a Momkultban lesz, ahol színházi körülmények között, szimfonikus zenekarral lépünk fel – mesélte lelkesen Attila, hozzátéve, mindössze március 17-éig kell várniuk a rajongóknak az első koncertjükre, ő pedig éjjel-nappal a szövegeket tanulja.
Zeffer András életében nincsenek véletlenek, akárcsak Attila, ő is egy szörnyű betegséggel küzdött meg annak idején, ez még inkább összekovácsolta őket.
– Ültem a romjaimon, fohászkodtam a Jóistenhez és Jézust küldte – nevetett a Zefi becenevű zenész arra utalva, hogy Tóth többek között a Jézus Krisztus szupersztár címszerepét alakítja a Madáchban.
– Borzasztó nagy erő, hogy mi összekapcsolódtunk, mindketten nagy túlélők vagyunk. Akkora energiát adunk majd a zenekarral, amit eddig nem láthattak és hallhattak – áradozott Zeffer, megsúgva, a márciusi koncerten a Honfoglalás szvitet is előadják, amit utoljára ’94-ben hallhattak a rajongók.