A kerti talaj minőségét gyomok jelzik

A természetben mindennek oka és tanulsága van. Úgy tűnik, hogy az erdő és a legelő önmagát műveli. Hogyan? A lomb lehull, a széna elkorhad. Senki nem ássa, kapálja, gyomlálja. Hó és eső áztatja. Kövessük a természetet!

Ha már kizöldültek a gyomok, vizsgáljuk meg őket. Mert bizony jeleznek. A laza talajon például már márciusban előbújik a piros árvacsalán, a tyúkhúr, a veronika és a ragadós galaj. Azt jelzik, hogy bőven van tápanyag, zöldségágyásnak is megfelel a hely. Ott, ahol a csenkesz (vékony szálú fű) és a tarack fut, csak milliméterekben mérhető a termőréteg, és kötött, tömörödött a talaj. A nagy csalán, valamint a szintén csomókban növő fekete nadálytő jelzi a legértékesebb kerti földet. Enyhén meszes, termékeny (humuszos) talajra utalnak: a szarkaláb, a harangvirágok, a mezei zsálya, az aggófű, a vadrepce, a pásztortáska, az apró szulák és a pipacs is. Nitrogénben és vasban gazdag, enyhén savanyú a föld ott, ahol sok a csalán, a csucsor és a füstike. Szintén jó jel a disznóparaj és a labodafélék tömeges kelése, mert ezek a zsíros, vizet jól megtartó, kiváló termőképességű, de tömörebb talajokat kedvelik. Pangó vízre utal a keserűfű, a martilapu és a mezei zsurló. A kamilla, a katángkóró, a pitypang homokos vagy szikes (enyhén lúgos) vályogtalajt jeleznek. Gyümölcsösben, a fák „tányérában” jó jel a kerek repkény, a kövér porcsin és a már említett tyúkhúr, mert tápdús földre utalnak.

Tépjük ki a gyökérnyaknál a gyomokat. Gyökereik levezetik a vizet és élőhelyül szolgálnak a paránylények milliói számára. A gyomok zöldjét vessük a komposztozóba, de hagyhatjuk a talajon is, hiszen jól takarnak és lebomlanak. Ha már felmagzottak, de még zöldek, akkor dolgozzuk össze a gyomokat a komposzttal.